A XIX. század második fele a müvészetben az individualizmus korszaka
volt. Olyan korszak, amelyben a közönség mindinkább a müvész
egyéniségére lett kiváncsi s az irás, a muzsika, a kép, a szobor mögött
egy valakit, egy individiumot kezdett keresni. Egy egyéniséget, aki
sajátosan lát, érez, gondolkozik és egyénien fejezi ki a látásait, az
érzéseit, a gondolatait, tehát ugy, ahogy más senki.
Ugyanekkor észrevesszük, hogy az európai zeneszerzők muzsikájában
megjelenik a fajiság. Nem valami mondvacsinált, kimondott elv volt ez. A
klasszikusok: Mozart, Haydn, Beethoven is vegyitettek faji elemeket a
zenéjükbe. Különösen a keleti népek muzsikájának motivumaival,
dallamaival füszerezték szivesen a saját ötleteiket. Mozart török
indulót irt. Schubert magyart. De ezek csak aféle zenei szakácskodások
voltak, hiányzott bennök az őszinteség, a belső szükségből fakadó
egyenes kifejezés meggyőző ereje.
Mi a muzsikában az igazi fajiság? Mikor elmondom, hogy ki vagyok –
föltéve, hogy el tudom mondani – nem akadályozhatom meg, hogy ki ne
olvassák az irásomból, vagy ki ne hallják a muzsikámból hogy az agyvelőm
germán, vagy szláv, vagy mongol agyvelő-e… Mihelyst egyenesen törekszem
reá, hogy a faji mivoltomat eláruljam, a müvészetem fajisága
őszintétlenné, csinálttá válik.
Chopin az elsők közé tartozik, aki egyben egyéni és faji muzsikát irt.
Egyszer kell csak hallani az ő melankoliától átkönnyesedett édes
melódiáit, ezt az ideggyönge nőies dalolást és megtudjuk, hogy ki volt
ez az ember. Egy sáppadtarcu, haláláig szerelmes, őseredeti, de gyöngéd
zenei kedély, a szétzüllött Lengyelország fia.
Annyira érzékeny finom lélek, hogy müvészetében mindenkor csak őszinte
és igaz tud lenni. Nincs egy melódiája, ami ne hasonlitana reá. A
legvidámabban szökellő, tomboló Scherzoiban is ott találjuk a
melankoliának bágyadt violaszinü felhőjét. Nem hasonlit ő egy
zeneszerzőhöz sem, akik előtte éltek. Éppen ezért nem igen tudott
boldogulni a régi megállapodott zenei formákkal sem. Uj formákat kellett
magának épitenie.
52 mazurkája, 13 keringője, 12 Polonézze táncformákban épül. Persze
bajos lenne rájuk táncolni, mert a tempo gyakran változik, a zenedarab
egyenes menetét egyszerre lassulások, gyorsulások akasztják meg.
A zeneszerző elábrándozása ez, aki véletlenül zenélés közben kinéz az
ablakon és valami mély, titkos fájdalmat érez az alkonyat halványuló
szineinek megpillantásánál.
Chopin egész életéről beszámolnak a zenedarabjai.
Elpusztult hazájának fényes gazdagságára, dicsőségére Polonézseiben
emlékezik vissza.
Szerelmeit, nagy vágyait, csalódásait és boldogságát Mazurkáiban mondja
el.
Gyermekkora óta sulyos tüdőbetegségben szenvedett, halálfélelmét,
élet-vágyát gyászindulójában találjuk meg.
Tüneményes művészi pályájáról, sikereiről a Fantáziái, a
Zongoraversenyei beszélnek.
Müvei – kevés kivétellel – zongorára vannak irva. Chopin, a modern
zongorastilus megalkotója. Uj hanghatásokat fedez föl a zongorán, reájön
arra, hogy mi mindenre képes ez a hangszer. Persze elsőrangu müvésze
volt a zongorának.
Már gyermekkorában föltünt nagy tehetsége. Korán külföldre került,
bejárta Európa nagyobb városait és hangversenyeket rendezett. A lengyel
forradalom után nem ment haza többé. Párisban élt. Müvészete megszerezte
számára a szellemi és születési arisztokrácia társaságát. Liszt
Ferenchez szoros barátság füzte.
Egy márki feleségével, George Sand irónővel volt tiz esztendős szerelmi
viszonya. A nagymüveltségü, geniális asszony szenvedélyes szerelemmel
ragaszkodott a sápadt, lengyel poétához. Mikor Chopint betegsége ágyba
döntötte, önfeláldozóan ápolta őt. Kétségtelen, hogy ez a testet-lelket
emésztő szerelem siettette Chopin halálát. George Sand szeszélye,
hütlensége miatt meg kellett történni a szakitásnak. Ezt alig két évvel
élte tul Chopin.
Az emlitett munkáin kivül különösen nevezetesek a Nocturnéi, a
Preludjei, az Etudejei és a Bölcsődala. A világ összes
zongoramüvészeinek és zongorásainak mindennapi kenyere ezek a müvek.
Chopin, mint a legtisztább zenei lira képviselője, szinte egyedül áll a
zeneirodalomban. Talán a költők közül Lenau s Leopardi hasonlitanak reá
leginkább a kifejezés mélységében, a szenvedély beteges finomságaiban,
világfájdalmas, törékeny érzéseikben.
Csak negyven évet élt, de kilencven munkájával a Muzsika legnagyobbjai
között foglal helyet.