A Wagner-tipus kezdetben gyengén és zavarosan hangszerel, de végre is
egyéni hangszineket, érdekes és sohase hallott zenekari árnyalatokat
kever ki magának. Mozarték instrumentációja nem változik. Abszolut
jólhangzásu ugyan, de mindig ugyanazok a szinek, mint ahogy a
cinquecento mesterei sorban végig ugyanazokat a festékeket csaknem
teljesen megegyezően keverik össze. Csak lassan, hosszas tapasztalatok
után, amiket a saját műveik zenekari próbáin szereznek, jutnak reá annak
a titkára, hogy invenciójuk elemeiből miféle egész formákat lehet és
kell épiteni. Ők azok a művészek, akik, ha tanulnak, csak a saját
kárukon tudnak tanulni, de ez azután biztos iskola számukra. Igy jutott
például lassan Wagner azokhoz a csodálatos formákhoz, amelyeket a
Lohengrin- vagy a Tristian-ouvertürben tanulmányozhatunk. A
Tannhäuser-nyitány, elragadó romantikája mellett még bizonyos
erőszakoltságokat mutat a kivitelben. A Lohengrin előjátékában ez már
teljesen hiányzik. Csak itt, 34 éves korában, ért oda Wagner, hogy az
ötleteit teljesen megfelelő, hozzájuk illő formába tudta önteni. Ahol az
egész nagy zenei szerkezet tényleg, lényegileg és logikusan a kis
formációkból képződik.
A Wagner-tipusba tartozó zeneszerzők fejlődése átlag egyenetlenebb,
küzdelmesebb. Olykor esztendőkig vizszintes vonalban halad, azután
hirtelen nagy lendülés áll be. Majd ismét stagnáció, azután ismét uj
nagy ugrás.
Sokszor bizony ez az ugrás elmarad. A zeneszerző fantáziája megáll és a
kipróbált, bevált formáival és hangszineivel nem tud többé ujabb
kombinációkat teremteni – minthogy ennél a tipusnál a lehető kombinációk
száma általában jóval kisebb (bizonyos elemek t. i. egyáltalán nem
kombinálódnak) – és önmagát ismétli. (Wagnerrel ez nem történt meg, de
Puccinivel igen. Lásd: »Fanculla del West.«) A Wagner-tipus tehát, az
alkotások mennyiségét tekintve, általában nem veheti fel a versenyt a
Mozart-tipussal. (Ide tartozik, persze, Haydn, Bach, Schubert is.) De ez
a dolog természetében rejlik. Tehát: nem szabad azt mondani, hogy a
művészetük kevésbbé értékes, kevésbbé maradandó, vagy kisebbszerü. Én
azt hiszem, hogy a Wagner-tipus nagyobb szenvedésekkel, vajudásokkal
alkot, de az a jóérzés (euphonia) is, amely az invenció és a megoldások
megszületését kiséri, ennél a zeneszerző-fajtánál nagyobb.