Mima. Nem, nem! _Szeliden visszatolja._ Itt most egyet se… ott lenn a
tengernél ezret, milliót! Elsiet.
János. Utánad megyek! _Elrohan_.
_Sötétség. Jelzőharang. A vasfedő becsukódik._
Magister. Most meg van puhítva minden rosszra! Most előre a legnagyobb
kalóriákkal! Hajjhó! Fiókák! Búgnak a nagy tüzek?
Fiókák. Búgnak! Hejj!
Magister. Időkerekek! Indítsd!
Rubicante. Kész!
Magister. Minden sugár együvé! A színkeverő lombikokat izzásig hevíteni!
Jelentést!
Rubicante _telefonál_. A szineket! Kéket, mint a tenger. Kéket, mint az
ég. Fehéret, mint a márvány. Megvan? Na most: pirosat, zöldet, sárgát,
okkert, karmint, kobaltot. Virágot, napfényt, tengert!
Magister. A húros hangszereket édesen és halkan.
Rubicante _a telefonba_. Hegedű. Viola. Gordonka. Édesen, mint a
fájdalom!
Magister. Jelentést!
Rubicante _egy nyíláson benéz a gép belsejébe_. A színek lángolnak,
mester. A nap süt, az ég ragyog, a tenger szikrázik. A levegő lágy, mint
a méz. A vonók finoman suhannak a húrokon. _A telefonba._ A virágok?
_Magisterhez._ Pillanatnyi pontossággal nyíltak, mester. Az
illatvezetékek precizen dolgoznak. Egyéb parancs?
Magister. Nincs.
_A gép belsejében édes zene szólal meg._
Fiókák. Muzsika! Édes! Édes! Édes! Hejj!
Magister. Vigyázz! Az összes táblákat félre!
A gépen levők mind. Kész!
Magister. Előre!
_Dübörgés. A gép alsó része végig megnyílik._