_A válópört vezető bíró előtt hárman állnak: János, Alfonz és a
gyászruhás Mima._
Bíró. Szíveskedjék elmondani, mik voltak indokai, hogy a válópört itt
jelenlevő férje ellen megindította.
Mima. Kérem, én nem tudom magamat jogilag kifejezni, bíró úr, ő engem
megrontott, a züllésbe kergetett.
János. Én? Téged?
Mima. Azzal kezdte, hogy ezt az urat odahozta a házhoz.
János. Én hoztam oda?
Bíró. Ne tessék közbeszólni.
Mima. Ez az úr kérem, Alfonz úr, ez írta a kortesbeszédeit, kérem, ez
mondta neki, hogy milyen nyakkendőt vegyen, ez volt az esze, a jobbkeze,
kérem, ez csinálta az egész karrierjét és ezért kényszerített engem,
kérem, hogy odaadjam magamat neki.
János. Iszonyú dolgokat beszél, bíró úr, ez a szegény nő megzavarodott!
Bíró. Ne tessék folyton zavarni.
Mima. Én ezt az urat ki akartam dobni ezerszer, de ő folyton jött, hogy
édes cicám, tűrd meg, édes cicám, csókold meg, ő a mi szerencsénk… és
kéremszépen, éjszakákon át ott volt nálunk Alfonz úr és ő direkt elment
hazulról, ez akkor volt, mikor a részvényeit bevezették… pénzért kérem,
nyomorult pénzért, odadobta a feleségét egy ilyen kalandornak, csakhogy
ő képviselő és milliárdos lehessen! _Zokog_. Pénzért, pénzért, amit úgy
útálok!
János. Bíró úr kérem, erre én nem tudok felelni. Ezek oly szörnyű
hazugságok. Valami hipnózisban beszél, nem lehet, hogy ilyen romlott, az
nem lehet, én még most is hiszek benne!
Magister. Rakjatok a tűzre!
Rubicante. Nyisd ki!
_Kinyílnak a vasajtók. Tűzvillanás. Raknak a tűzre._
Rubicante. Csukd be!
_Becsapódnak a vasajtók._
Magister. Majd adok én neked, hinni benne! Tovább!
Mima. Hiszel bennem? Hát ha hiszel, hidd el, amit most mondok. Örülök,
hogy most rákényszerítlek a válásra. Fizetni fogsz, most lesz pénzem,
most végre azé lehetek, akit szeretek, nem a tied, te gyűlöletes, bamba,
te szenteskedő, te útálatos! _Felordít_. Szabadulni tőled! Tőled
szabadulni!
János. Nem engedem elzülleni! Elpusztul, ha elhagyom. _A bíróhoz nagy
fájdalommal, szinte kiabálva._ Bíró úr, ez az asszony a legértékesebb
anyag… ha van, aki vezeti… Ha most elválunk, elzüllik, a piszokba
keveredik, nem bírom ki ezt a gondolatot! Én meg tudnám még menteni.
Mima. Nem kellesz! Nem vagy te jó! Szerelmes vagy! Pfuj! Nem kellesz,
ittmaradsz és én megyek a cimborámmal Montecarlóba kártyázni, pezsgőzni
és csókolózni!
Bíró. A törvény szerint ki kell mondanom a válást. Önök nem férj és
feleség többé. _Fölkel, eltűnik._
Alfonz. Gyere. A jegyek megvannak, az autó lenn vár, a vonat egy óra
mulva indul. _A karját nyujtja._
Mima. Egy pillanatra! Menj csak előre, valamit akarok még ennek mondani.
Alfonz _eltűnik_.
Mima _Jánoshoz lép_. Ha volt férfi ezen a világon, akit szerettem, az te
voltál.
János. Szívem! Szegény szívem!
Mima. Ha volt valaki, aki megégette az életemet, az te voltál. Azért
öllek meg, mert szeretlek. Azért kínozlak agyon, mert látni akarom,
meddig ér a szerelmed. Retteneteseket csinálj értem, őrülj meg értem, a
földön fetrengj értem, haldokolj értem… mert ez is még mind kevés lesz.
_Hizelkedve_. Cicám… Montecarloba megyünk… jőjj utánam… siess, mert
minél később jössz, annál többször leszek az övé… Gyere, utánam, ments
meg! Vegyél vissza tőle!
János. Utánad megyek… A kezedet.
Mima. Nem… nem… _Indul_.