_Lámpa alatt ül János és levelet olvas._
János _olvas_… «Drága jó uram»… – azt írja: «drága jó uram, jól vagyunk
itt Gradóban, a gyönyörű adriai tenger partján. Egész nap fürdöm és
sétálok, rád gondolok és alig várom a napot, hogy ismét nálad lehessek.
Haragszom arra a nyomorult politikára, amely a parlamenthez láncol és
nem engedi, hogy itt a tenger partján ülj mellettem és cirógasd gyönyörű
kis gyermekünket, akinek csodájára jár az egész fürdőközönség. Mult
levelemben azt írtam, hogy a jövő héten hazautazunk. De a gyerek oly
szépen fejlődik, hogy az orvos azt mondta: még legalább négy hétig…»
_Felnéz a levélből, ismét belenéz_… ezt írja: «az orvos azt mondta, még
legalább négy hétig maradjunk, élvezzük ezt a gyönyörű időt, a tengert».
_Felnéz_. Micsoda orvos mondta ezt? És mért mondta ezt egy orvos? Hogy
kerül oda hozzájuk… az én gyerekemhez… orvos?… _Olvas_. «De a gyerek
olyan szépen fejlődik, hogy az orvos azt mondta… még legalább négy
hétig…» _Rémülten_. Istenem! Édes jó istenem… csak nincs valami baja
annak a gyereknek!!!
_Sötétség. A vasfedő becsukódik. Dübörgés. Másik vasfedő nyílik._