Sebőkék mennek hazafelé. A szőke Katalin, az anyja, az apja. A
Dömötör-ház előtt vár reájuk Dömötörné. Sebőkék elfordítják a fejüket,
mikor odaérnek. De Dömötörné megszólítja őket.
– Szomszédasszony!…
Sebőkék csodálkozva fordulnak feléje.
– Csak azt akarom mondani, – mondja Dömötörné mézédesen, – hogy Péter
reggel elutazott… megy Budapestre, onnan Amerikába… azt üzeni, hogy
irjanak majd neki.
Sebőkné sápadozni kezd. Az öreg Sebők János – kovácsmester – gyanakodva
kérdezi:
– Mit irnánk mink neki?
– Csak… hogy ha a gyereke megszületett… hogy fiú-e vagy leány.
Sebőkné végignéz a lányán és sikoltva esik neki Dömötörnének. Dömötörné
is nekivág. A két asszony veri, tépi és karmolja egymást. Sebők János
előbb a lányát akarja leütni, de azután a felesége segítségére siet. A
Dömötör-házból is kiugrik Dömötör Mihály, ólmosbottal a kezében. Most a
két férfi támad egymásnak és a két asszony már választaná szét őket.
Dömötör Mihály azonban egy rettenetes és gyors ökölcsapást kapott az
arca közepébe; az ütés bezúzza az orrcsontját; az arcát elönti a vér.
Csak annyi ereje és annyi ideje van még, hogy az ólmosbottal rávág a
Sebők János fejére, a koponya koppanó, csattanó hangot ad az ütés alatt
és Sebők János kovácsmester ledől az őszi sárba.