CCIV.

_Rodostó, 2. nov. 1757._

Kedves néném, ismét nagy hír. Ozmán császár sok betegeskedése után a sok

mindenét másra hagyá. Mondám: másra hagyá; mert az a más is nem másnak,

hanem másra hagyja – valamint a dervis mondá egy perzsiai királynak. Egy

dervis, bémenvén a király udvarában, egy filegorjában egy gyékényt

leteréte, és a pipáját meggyújtá, mintha ő lett volna az úr. A király

meglátván, hozzá külde, megizenvén neki, hogy merte volna megpróbálni,

hogy szabadság nélkül bémenjen? A dervis azt izené, hogy a

vendégfogadóban mindennek szabad bémenni. A királynak szüle atyja,

nagyapja, apja egymásra hagyták a kastélyt, valamint a vendégfogadót. A

király megneveté a dervis bolondságát.

Ozmán jó császár volt, békeségszerető, a keresztyéneket nem gyűlölte –

az elmúlt holnapnak 29-dik napján hala meg – két esztendeig, 10 holnapig

és egynehány napokig uralkodék. Másnap Mustafát tevék császárnak.

Mintegy ötven esztendős. Ez az Achmet császár fia. Isten tudja micsodás

lesz.

Azt írod, néném, hogy Francziaországba vadászatba egy herczegné leesvén

a lóról, kitörte mind a két karját. A bizonyos, hogy holtig fogja

viselni a bélyegét. Abból látjuk, hogy az ifjú asszonyoknak nem kellene

megengedni, hogy lóra üljenek. Az öregeknek mind inkább megengedhetni,

nincsen annyi szükségek a karokra, lábokra, mint az ifjaknak. Azt

olvastam, hogy Tessalonika tájékán volt, egy úri asszony, akinek egy

kedves paripája volt, akin igen szerete járni – a ló is olyan kevély

volt, hogy mást nehezen vett magára. Úgy történék egyszer, hogy Rómából

egy pápának Konstancinápolyban kelletett menni a császárhoz. Minthogy

földön ment, tehát az asszonynak jószágán kelletett általmenni. Amidőn

oda érkezett, az asszony nagy tisztelettel fogadá. Mikor meg akara

indúlni, az asszony kéré, hogy ülne a lovára, és vinné végben azon az

útját. A pápa kedvesen vevé jóakaratját, és a lovára üle. A pápa

elvégezvén dolgát visszátére, és a gazdasszonyához szálla, és a lovat

nagy köszönettel visszáadá, és megindúla. Egynehány nap múlva az asszony

a lovára akara ülni, de nem lehete; mert azután soha magára nem vevé az

asszonyát, mintha mondotta volna, hogy egy szent pápát hordoztam, ezután

egy asszonyt nem hordozhatok. Néném, Kalinicza.

Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (2. kötet) · 第 124 / 176 题