CXCII.

_Rodostó, 1754. 16. aug._

Kedves néném, igen nevető állapotba nem vagyok, mert aki igen rosszúl

lát, nem igen nevethet. Mindazonáltal mindent jó szívvel kell venni az

istentől. Már tizenöt holnapja, hogy nem olvashatok. Mással kell

íratnom; mert a mostani írásomot még magam is nehezen olvashatom. De az

asszony dolgát el nem kell múlatnom.

A törökök nagy szorgalmatossággal mossák meg a holttesteket. A test

mellett temjént égetnek, hogy a gonosz lélek eltávozzék. Azután

eltemetik olyan lepedőben, amelyet bé nem varrják se fent, se alatt.

Nékik arra okok vagyon; mert azt tartják, hogy amidőn a test a sírban

vagyon, két angyal megyen hozája, akik térdre állítják, és számot kérnek

tőlle minden cselekedeteiről. Ugyanazért is viselnek a fejek tetején egy

kis üstököcskét sokan a törökök, hogy az angyal megfoghassa. A törökök

sírja olyan, mint egy kis pincze – a tetejét deszkával béfödik, és arra

földet.

Hogyha a halott istenes ember volt, a két angyal után, akik számot

kértenek, más két angyal megyen hozája, kik olyan fejérek, mint a hó.

Ezek csak arról a gyönyörűségről fognak néki beszélleni, amelyekben

leszen a más világon. De ha igen vétkes találna lenni, két olyan fekete

angyalok mennek hozája, mint a holló, akik kínozni fogják. Az egyik

mélyen a földbe leveri, a másika egy vashoroggal onnan kivonja, és akik

így fogják magokot véle múlatni mind a nagy ítélet napjáig.

Mahumet kedvezni akarván a szerecseneknek, bé is tölté kedveket; mert

minthogy az ő földjök puszta, száraz és terméketlen. Hogy pediglen őket

megvígasztalja, olyan paradicsomot igére nékik, amely tele volna

forrással, és kerteket olyanokat, amelyekbe olyan fák vannak, hogy a

verőfény meg nem hathatja, mindenkor tele virágokkal, és a fák rakva

mindenféle szép gyümölcsökkel. Ebben a kedves helyben foly bőségesen a

téj, a méz és a bor, de az a bor nem részegítő, se az okosságot meg nem

háborítja. Ott is sétálnak azok a tökélletes szépségek, akik senem

kegyetlenek, senem könnyek, akik is olyan édesek, hogy ha valamelyike

közűllök a tengerbe találna pökni, mindjárt elvesztené keserűségét.

Azoknak a szemek olyan nagy, mint egy tojás, mindenkor a férjekre

néznek, akiket úgy szeretik, hogy csak meg nem bolondúlnak érettek; mert

azt vehetik el, amelyik nékik tetszik. Ott a leányok Mahumet szerént

mind tiszták, mert ott semmiféle nyavalya nincsen. Mahumet nem mondott

semit is jobbat a más világról, mint mikor azt mondotta, hogy nem kell a

holtak közé számlálni azokot, kik az isten útjában halnak meg; mert azok

az istenben élnek az ő jovaival és szeretetivel: de ellenben a

kárhozottak nagy égő tűzbe vettetnek, ahol az ő bőrök mindenkor megújúl,

hogy a kín is nagyobbodjék, szomjúságot irtóztatót szenvednek, más italt

nem isznak, hanem mérges italt, amely megfojtja őket, de meg nem öli. De

ami még legnagyobb a, hogy ott asszonyokot nem találnak. Micsoda

rettentő nagy kín a, hogy ott asszonyok nem lesznek! Ezen a világon

arról gondolkodni szükséges, de a másikán gorombaság. Én nem tudok már

mit írni többet a török vallásról – úgy tetszik, hogy elég.

Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (2. kötet) · 第 112 / 176 题