_Rodostó, 1753. 11. junii._
Kedves néném, azt írod, hogy úgy tudod a törökök szokását, vallását,
mint a mufti. Úgy tetszik, hogy nem kellene csúfolódni. Még a muftihoz
tenni magát! akinek térdig érő szakálla vagyon, és olyan csalmája, mint
egy méhkas. Meg ne boszonts, mert többet nem írok. Noha már félben nem
hagyom, és azt mondom, hogy a törökök a mosódásról való parancsolatot
két mosódásban tartják: nagy és kicsid mosódásban. Az első abban áll,
hogy az egész testet megmossák, ezzel leginkább a házasok tartoznak, és
ahol feredők nincsenek, a férfiú a folyóvízben vagy tengerben háromszor
lebukjék, akármely hideg legyen. A kis mosdás pedig abból áll, hogy
arczczal Mekka felé fordúljon, megmossa orczáját, orrát, kezeit, karját,
lábait.
A mosdás után szemeket a földre vetik, és úgy vannak egy kevés ideig,
hogy magokhoz térjenek, és az imádsághoz készűljenek, amely ötször
vagyon napjában. Az első hajnalba; a második délben; a harmadik dél és
napnyugot között mintegy négy óra felé; a negyedik napnyugotkor; az
ötödik mintegy másfél órakor napnyugot után. Hogy pediglen minden
megtudhassa az idejét ezeknek az imádságoknak, nem harangszóval adnak
jelt, mert nálok harang nincsen, hanem arra rendeltetett emberek vannak,
kik felmennek a mecsetbe, az ujjokkal bédugván fülököt egész teli
torokkal éneklik ezeket a szókot: „Az isten nagy, nincsen más isten az
istenen kívűl. Jöjjetek a könyörgésre, ihon világosan hirdetem néktek.“
– Ezek a bőr harangok ezeket a szókot először dél felé éneklik, azután
éjszak, napkelet, és napnyúgot felé.
Ezt mindenek meghallván megmosdanak, és a templomba mennek. Az ajtó
előtt kiki leteszi a papucsát, vagy a kezében béviszi. Nagy tisztelettel
meghajtja magát, és köszönti a rejtekben lévő alkoránt, amely rejtek
hely jelenti Mekkát. Azután kiki felemelvén szemeit a hüvelykét a
füleiben teszi, minekelőtte letérdepeljen. Azután a pap felkél, és
kinyitott kezeit a fejére teszi, a füleit a hüvelykével bédugja, és igen
felszóval, de halkkal énekli: _Nagy isten! dicsőség tenéked Úr, hogy a
te neved áldassék és dicsőíttessék; hogy a te nagy voltod
megüsmertessék; mert csak te vagy a nagy isten_. A nép csak lassan
mondja utánna.
Rendszerént pedig ezt az imádságot mondják, a szemeket a földre
függesztik. E nálok olyan imádság, mint nálunk a Miatyánk: _Az istennek
nevében, aki teljes jósággal és irgalmassággal. Dicsértessék a világ
Ura, aki teljes jóságú és irgalmasságú. Isten! minden embereknek itélő
Ura, mi tégedet imádunk, mi tebenned vetjük minden bizodalmunkat. Tarts
meg minket; mivel igazán való úton hívunk segítségűl. Ez az út az,
amelyet te választottad, és amelynek kedvezel kegyelmeddel. E nem a
hitetlenek útja, se nem azoké, akikre méltán haragszol_. Ennek az
imádságnak a kezdete jó, de a vége farizeusság.
A törökök az imádságot mindenkor azon végezik el, hogy köszöntik a két
angyalokot, akik tartások szerént kétfelől állanak. Ezt pedig így viszik
véghez: A szakállokot kezekben veszik, jobbra és balra fordúlnak. A
törökök pénteken olyan szándékkal imádkoznak, hogy az isten kegyelmét
nyerjék az egész törökökre. Szombaton, hogy a zsidók megtérjenek,
vasárnap a keresztyének megtérésekért, hétfőn a prófétákért, kedden a
papokért, szerdán a holtakért, a betegekért, a rabokért, kik a
hitetlenek között vannak, csötörtökön az egész világ megtérésiért.
Kedves néném, alkalmasint tudja már ked a török vallást. De nem tartok
semmitől is; mert még soha egy keresztyén asszonyt sem hallottam, hogy
törökké lett volna a rabokon kívűl. Ők azt tudják, hogy a franczia azt
mondja, hogy Törökország a lovak paradicsoma, és az asszonyok
purgatóriuma.