_Rodostó, 17. nov. 1752._
Itt, kedves néném, szép idők járnak, az ablakok nyitva vannak. Lehet
tehát most írni a török lakodalomról.
A császároknál a házasság nem szokás. Hihető, hogy ők abban az ország
csendességire vígyáznak, de az is hihető, hogy a lakodalmi irtóztató
költséget akarják elkerülni. A császár annyi rableányt tarthat, amennyi
néki tetszik. Akik férfiú gyermeket hoznak e világra, azokot úgy
tekéntik, mint császárnékot, és fijok császárok lehetnek idővel.
A törökök között kétféle házasság vagyon: a törvény szerént való
házasság, és a bérben való házasság, a harmadik a rableánynyal való
ágyasság. A törvény szerént egy török akármely gazdag legyen, de három
vagy négy valóságos feleségnél nem vehet többet. A bérben való házasság
minden ceremonia nélkül megyen véghez, hanem megalkusznak a leány
apjával és anyjával, akik bérben akarják adni leányokot, a bíró előtt.
Aki írásban teszi, hogy egy ilyen legény egy ilyen leányt magához akarja
venni, hogy feleség helyett legyen, kötelezi magát arra, hogy étellel,
ruházattal fogja tartani – úgy a tőlle leendő gyermeket is – de olyan
formában, hogy visszaküldheti az apja házához, amikor néki tetszik,
megfizetvén a bért az alku szerént. Ami pedig a rabasszonyokot illeti, a
törvény szerént a törökök arra fordíthatják őket, amire szeretik. A
törököknél a gyermekek egyaránt osztoznak, akármely asszonytól valók
legyenek. Hanem az a külömbség vagyon, hogy a rabasszony gyermeke rab
lesz, valamint az anyja, hogyha az atyja fel nem szabadítja.
Amidőn a férfiú hal meg előbb, az asszony kiveszi a néki kötött pénzt:
ez a valóságos feleséget illeti; mivel a többivel nem gondolnak annyit.
A török a valóságos feleségit elveszi; akinek fizet, bérben tartja; a
rabasszonyt pénzen veszi.
Egy ember, aki el akar válni a feleségitől, tartozik néki megadni, amit
néki kötött házasságakor. Az elválás a bíró előtt megyen végben, és
azután mindenik rész szabad.