_Rodostó, 21. octob. 1749._
Itt attól nem igen tarthatni, hogy a távolvaló tartományokban a
gubernátorok az engedelmességet félben rúgják, és magokot szabados
urakká tegyék; mivel arra igen vígyáznak, hogy olyan gubernátorokot
tegyenek, akik a császár udvarában neveltettek, akik nem tudják se
apjokot, se anyjokot, se semmi pereputyokot, akiknek nem lévén semmi
támaszhoz reménységek, nem lehet valamit kezdeni a császár ellen.
A császár azt meg nem engedi, hogy az atyának gazdagsága a fiára
szálljon. Minden pasának az örökje a császáré, és abból annyit ád a
gyermekeknek, amennyi elegendő, hogy élhessenek.
A császár ha nem jó szemmel látja valamely pasának nagy hatalmát vagy
gazdagságát, akkoron vagy húgát, vagy más atyjafiát adja néki. Az
eljegyzéskor nagy summa pénzt kell adni, és drága ajándékokot kell adni
a házasság előtt: házasság után pedig tartani kell nagy fényességgel,
úgy annyira, hogy akármely nagy kincse legyen, de a felesége megüresíti
a ládáit, még pedig véle sem lakhatik; mert a császár atyjafiait ki nem
viszik soha Konstancinápolyból: magának pedig a pasaságban kell lakni.
A régi familiákra itt semmi tekintet nincsen. – Az olyan pasa pedig, aki
császári vérből valót veszen el, a feleségét, akit annakelőtte vett volt
el, el kell bocsátani, akármely nehéz dolog legyen a. Minthogy pedig az
új feleségivel sem lakhatik, azért a felesége ád neki csemegére egykét
halajkát, vagy rableányt. Nekünk is csemegére elég bő szüretünk volt.