_Rodostó, 21. junii, 1749._
Fogjunk az asszony dolgához, és kezdjük el a fővezéren, akit a törökök
Vizir Azemnek nevezik, ugymint a tanács fejének. A császár csaknem az
egész hatalmát kezében adja, keziben adván a maga nagy pecsétit, amelyen
a maga neve vagyon metszve. Ezt a tisztséget az első Amurátes kezdé.
Vannak még más hat dívánvezérek, akik a dívánban csak akkor adhatnak
tanácsot, amidőn tanácsot kér a vezér tőllök.
A vezér udvara fejdelmi udvar a nagy ceremóniákba. A három szegletű
csalmáján két tollat visel, a császár hármat. A vezér előtt három
lófarkat visznek. – Ezt a nagy becsületet csak három pasának adják meg
az egész birodalomban, minthogy a császár képét viseli. Minden a maga
perét őeleibe viheti. Egy hétben négyszer tart dívánt a császár
udvarában, kétszer pedig a maga házánál. A vezér oly hatalmas légyen is,
de meg nem ölethet egy basát a császár kezeírása, parancsolata nélkül,
még csak egy jancsárt is a főtisztje híre nélkül. Ámbár minden kérésnek
a vezér keze által kell meglenni, ha történik, hogy valakinek nagy
igazságtalanságot cselekedtenek, amelyben a vezérnek is része volna,
olyankor szabad a császárra híni, tűzet tévén a fejére, és úgy menni a
császár udvarában igazságot kérni.
A vezér fizetése csak húsz ezer tallér esztendőre. De az ajándékok,
amelyeket a basák adnak az egész tartományokból, és a sok pénz, melyet
veszen fel mindazoktól, akiknek dolgok vagyon a portán, rettentő sokra
megyen; amelyet a császár látatlanná tészi; mivel az a kincs még az ő
ládájában fog menni.
Vannak még a vezér után nagy tisztségek, ugymint a beglerbégségek. Ezek
a tartományok gubernátori. Ezek mind három boncsokosok, és urai mind a
hadi, mind a törvényes dolgoknak. Az anatoliai beglerbégség legelső.
Ennek egy milliom készpénze jár esztendőre. Huszonkét beglerbégség
vagyon. Ezeknek a nagy gubernátoroknak mindenikének vagyon magának
muftija, reis effendije: cancelláriusa, defterdárja: kincstartója.
Hát a havasalföldi és a moldovai vajdákról ne szóljunk? A kettő között a
moldovai az első, és a szegényebb. A moldovai a császárnak hatvanezer
tallért ád, hát még a sok imide-amoda való ajándék még annyira megyen. A
havasalföldi vajda százharmincz ezer tallért. Régenten a törökök olyan
együgyűek voltak, hogy magok mentek az adópénzért. Volt olyan
havasalföldi vajda, aki utánna küldött a törököknek, és tolvaj képiben
elvették tőllök az adó pénzt. A török egyszer-kétszer csak elszenvedte,
de a szemit felnyitotta, és már most a vajda emberei szedik az adópénzt
Konstancinápolyban. Ha elvesztik, nem a császár kára.