_Rodostó, 15. julii, 1741._
Ne csudáljad, néném, ha gyakrabban nem írhatok; mert igen nagy
szárazságok járnak – a téntám is elszáradott. De a mind semmi volna;
csak a vizek el ne száradtak volna; mert csak szükségre valót is nehéz
kapni. Ne mondják nékem ezután, hogy a száraz esztendő szűk esztendő;
mivel öt holnaptól fogvást öt óráig tartó esőnk nem volt, mindazonáltal
az aratás bő volt – termettebb gyümölcsfákot pedig nem lehet látni, mint
az idén. De aki száz emberrel százezeret megverettethet, eső nélkül is
adhat bőséget, amint azt látjuk az idén.
Ez az istennek a mezei áldását illeti, nézzük már a városon való
irgalmasságát. Igen tartottunk attól, hogy a szárazságokban betegségek
ne uralkodjanak, főképpen a pestistől tartottunk: de, istennek hálá, egy
esztendő sem volt egészségesebb. Ami legnagyobb, a császári városban sem
hallatik. Miről panaszolkodhatunk tehát? egyébről nem, hanemha
háláadatlanok vagyunk, és leszünk az istennek annyi áldásáért.
Amég a borszüret elérkezik, addig tegyünk egy kis fordulást
Francofurtumban. Mindenféle királyoknak a követjek már régen ott vannak
a császárválasztásra, de még ahoz nem kezdettenek. A fejdelmek mindenütt
hadat készítnek. A prussziai király negyvenezer embert vitt Siléziában.
A bavarus Csehországra vágy a franczia segítségivel. Legyen isten
akaratja. – Néném, jó egészséget kívánok.