_Rodostó, 15. máji 1741._
Mint vagy édes néném? Az egészség mint szolgál? Szoktak-é írni abban a
nagy városban tavaszszal? talám nem? mert már régen nem vettem
leveledet, vagyon hat napja. A jégszívűnek, mint az én néném, a nem sok:
de egy székely szívnek igen sok. Én pedig nem régen küldöttem egy nagy
levelet; mert itt szeretnek írni tavaszszal is, még nagyobb
gyönyörűséggel, mint egyébkor. Mert úgy tetszik, hogy tavaszszal a
virágokkal együtt a barátságot is meg kell újítani, és most több édesebb
szók jőnek az elménkre, mint más időkben. Annak mi az oka, az asszonyok
jobban tudják. Elég a, hogy a nagy száraz tél után száraz tavaszunk
vagyon. De minden bővséggel mutatja magát; mi pedig csak hervadunk mind
magunk, mind minden dolgunk. Ahol meghasonlás vagyon, nincsen ott isten
áldása. – Hárman-négyen vagyunk, mégis meg nem állhatunk; mert az a
veszett egyenetlenség csak közöttünk marad. Noha tahinja nincsen a
portától, de csak élődik; mert mi magunk tápláljuk veszedelmünkre. Ha
rajtam állana, régen eltemettem volna: de, amint látom, ő fog minket
eltemetni. Itt semmi olyas hírek nincsenek, amelyek minket illetnének:
hanem csak azt látjuk, hogy mindenütt készűlnek a hadakozáshoz. A
brandeburgus jóformán elkezdette. A követek mindenfelől mennek nagy
pompával Francofurtumban a császárválasztásra. Ők lássák, azzal nem
törődöm, hanem csak azzal törődöm, hogy a néném egészsége fris legyen.