_Jász, 22. julii, 1739._
Már egy holnapja, hogy únadalommal töltöm az időt ebben az ízetlen
városban csak egyedűl: mert Zay is már régen elmene Kocsinban. A
vajdánál egynehányszor voltam. De amiért ide küldöttek, a, látom, hogy
csak hejában való lesz. Az únadalomra pedig mindennap elég alkalmatosság
adatik; mert ezek a bóerok olyanok, mint a medvék az idegenhez. Nem
tudom, hogy természetből cselekszik-é, vagy pedig nem mernek az
idegenekkel társalkodni: de igen vadok. Voltam már egynehánynál, akiknek
kétfejű sas a czímerek – mert ezek mind a Cantacuzéna familiájából
mondják magokot – talám még a gazdám is abból való, megnézem a czímerét,
noha szabó. – Hogy itt valaki az idegenhez menne, ebédre híná, amint
szokás az emberek között, azt nem kell várni ezektől a medvéktől. Én is
feltettem, hogy egyikhez sem megyek. Mikor a vajdához megyek, reám
hintik a Mariászá nevet; mert látják, hogy a vajda mint van hozzám. De
azon kívűl úgy vagyok itt, mintha csak én volnék egyedűl a városban.
Még eddig senkinek annyi barátságát nem tapasztaltam hozzám, mint az
idevaló érseknek. Mikor hozzá megyek, igen örömmel lát, és hogy
megmutassa hozzám való jóakaratját, egynehányszor már holmi ételnémű
ajándékot küldött, olyat, ami itt ritka a városon. Azt én igen kedvesen
vettem tőlle, nem az ajándékját, hanem hogy jó szívvel vagyon hozzám;
mert énnekem itt olyan asztalom vagyon, hogy tíz emberrel többet
tarthatnék, mint amennyi van. Mégis az a szerencsém, hogy egy olosz
páter vagyon itt – azzal eszem, és beszéllek; mert ha a nem volna, soha
se tátanám fel a számot, hanem mikor eszem. Ha korcsomára volna kedvem
elmenni, ott eleget beszéllgethetnék az oláh papokkal; mert itt a
korcsomákon minden hordó mellett vagyon legalább tíz pap, és aztot úgy
veszik körűl, valamint egy halottat. Mindezekből el lehet ítélni, hogy
nem kopik a nyelvem a beszédben. Hadd koptassam tehát a pennámat az
írásban; mert arra elég időm vagyon, és a beszéllgetés gyanánt legyen.
Beszéllgessünk hát mind a városról, mind az itt való állapotról egy
keveset. A város dombon vagyon, de elég szép helytt. De a vizet
messzünnen kell hordani a lakosoknak. Öt vagy hat rongyos klastrom
cselekszi, hogy Jászt városnak lehessen mondani; mert másként a
bennevaló házakért csak falunak nevezhetnék. A kereskedést a zsidók és
az örmények tartják. Hogyha pedig itt állandó vajdák volnának, és
olyanok, kik az ország hasznát keresnék, igen nagy kereskedést lehetne
itt felállítani – sokkal könnyebben, és nagyobbat, mint Bukuresten. Hová
lehet szebb és jobb föld, mint itt vagyon? Valamit a föld teremt, az itt
mind több és jobb, mint másutt – mindenféle mezei és kerti vetemény. Hol
lehet szebb marhákot látni, mint itt? hol lehet olyan jó ízű tehénhúst
enni? És a borát akármely asztalra felvihetik – a gotnári bort a konty
alatt is kényesen és gyönyörűséggel megcsemcsegethetik. De a lakosok
olyanok, mint a vadállatok: a gyönyörű szép és jó földet pusztán
hagyják, és az erdőkben laknak. Itt a bóeroknak számok igen kevés – ha
tizen vagy tizenketten vannak olyanok, akiket uraknak lehetne mondani, a
többit számban sem veszik. Való, hogy a török birodalma alatt vannak, de
bezzeg a görög igája alatt vannak. A nagyobb, hasznosabb, fő és alacson
tisztségeket a görögök bírják. A fejdelem mindenkor görögből lévén,
kedvez a maga nemzetinek, és azoknak inkább hiszen, és azt cselekszi a
boérokkal, amit akar. Csak mostanában is kicsoda itt a fő hekmány, aki
az egész hadaknak parancsol? Egy gazdag görög szőcsnek az öcscse, és
előtte térdet fejet kell hajtani a több boéroknak.
De mi közöm nekem mindezekhez, amidőn nagy únadalommal kell enni a
kenyeremet, és innia a gotnári bort? Itt mindennap a sok rossz hír; a
muszka közelít Kocsinhoz, mindenek félnek és készűlnek. Az isten viselje
gondomat – ő tudja, miokért hozott ide. Aminap egy muszka követ ment itt
által – a vezér táborára megyen. Én is a vajdánál voltam, elbúcsúztam
tőlle; mert tegnap nagy pompával mene ki innét az egész hadaival. De
micsoda had? nem is mondhatni hadnak, hanem csak szőllőpásztoroknak. Egy
pasa van véle, talám 40 vagy 50 emberrel. Mind egész hada volt talám,
bőven számlálván, másfél ezer ember. Legutóljára vitték a faltörő
ágyúkot, amelyeket szükségben dióval is meg lehet tölteni. Ezek így mind
kitakarodának, és ide hagyának. Már lássam, akármit csináljak. Azt
tudom, hogy a vajda jó rendelést tett felőllem, és a kalmakánokra
bízott; mert itt három kalmakánt hagyott helyében, akik három idevaló
főurak – az egyike közűllök a cancellarius. Ezek meg nem oltalmaznak
minket. Úgy lehet, hogy Csíkból reánk üthetnek, és egy étszaka az ágyban
találnak. Olyan öltöztetőkre nincsen szükségem. Maradok édes nénémnek
szolgája.