_Jász, 21. junii, 1739._
Ide érkezénk mi, édes néném, szerencsésen. Foksánig úri módon jöttünk a
vajda hintójában. Talám még a legelső havasalföldi vajdáé volt.
Akármicsodás volt, de hintó volt. Foksántól fogva eddig nagy
nyúgodalommal koczogva; mert mindenütt hatalmas rossz postalovak vannak.
De micsoda gyönyörű utazásunk volt! Az időről nem szólonk; mert
mindenkor esők voltak – kivált Moldovában olyanok voltunk, mint a
megázott kakasok. De micsoda szép térségeken, micsoda helyeken megyen az
ember Bukuresttől fogva egész Jászig, hogy a szem bé nem telhetik!
Micsoda kár, hogy ezek a szép és jó földek pusztán vannak; mert két nap
alatt egyszer ha találtunk valamely lakóhelyre. Én soha annál szebb
földet nem láttam. Gyönyörűség volt a mi útazásunk, és egy menyasszony
gyönyörűséggel járhatott volna velünk; mert Bukuresttől fogva Jászig
csak a sok külömbkülömbféle szép virágon járt volna – mindenütt a mezők
bé voltak terítve virágokkal, hogy csak a szegfűre és a tulipánra léptek
a lovaink. Egyszóval mindenütt virágos kertben jártunk. De mit mondok?
mert nincsen olyan kert, akiben annyi sokféle virág legyen. Hátha még az
az elmúló gyönyörűségünk nem lett volna megelegyítve a félszszel? mert
attól is kelletett tartanunk, hogy valamely tévelygő jó magok reánk ne
üssenek. Megmutathattuk volna a török császár fermányát, de tudom, hogy
ők arra nem hajtottak volna, és, ha csak erővel is, Lobkovicshoz vittek
volna ebédre. Mi pedig éppen nem óhajtottuk azt a becsületet. A mi
őrzőink pedig, ha valami lovast láttak, mindjárt az erdőt tekintették.
Elítélheted néném, micsoda suhajtásokot bocsátottam, mikor az édes hazám
havasi mellett, mentem el. Örömest bémentem volna Zágonban, de az Úr
béfödözte előttem az oda vivő útakot; mert az egész föld övé. Tegnap
másfél mélyföldnire a várostól találók elől a vajda secretáriusát, aki
is köszöntvén bennünket az úr nevével, azután a vajda hintójában
helyheztetők magunkot, és pompával menénk a városban, és a szállásunkra.
Ma reggel a vajda megizenvén, hogy szemben lehetünk véle, és a hintóját
küldvén érettünk, nagy czeremóniával fogada bennünket – sátorok alatt;
mert ez a vajda is táborban vagyon. – Majd másfél óráig voltunk véle.
Inkább is tudja e magát alkalmaztatni az idegenekhez – nem is kell
csudálni; mert a portán főtolmács volt. A beszéllgetés után
visszávivének szállásunkra. Ezek most így fogadnak bennünket; mert meg
vagyon parancsolva nekik: de maholnap reánk sem néznek. Ilyen a görög,
főképen, ha csak egy arasznyira is felemelik a földtől. Ha a közönségese
meg vagyon spékelve kevélységgel, hát ligora hogy ne volna, amidőn egy
országnak parancsol? – A muszkák közelítnek Moldovához. Most ezeknél
többet nem írhatok – másszor másról. Maradok a jó nénémnek, ha
egészségire vígyáz, jó szolgája.