_Bukurest, 11. junii, 1739._
Meg kell tartani mindenkor az igéretet; mert az igérettel adóssá
teszszük magunkot, és az adósságot meg kell fizetni, akárminémű dologból
álljon a – példánakokáért, ha egy csókból állana is, de meg kell
fizetni. Éppen a csókról kell nekem most beszéllnem, amidőn még innét
hetven órára kell ügetnem. Hátha még valamely keringő embertelen katonák
bépólálnak, és úgy visznek bé Erdélyben. A nekem rossz táncz volna. Itt
bennünket nagy becsülettel fogadtak a városon kívűl – egy klastromban az
ebéd készen várt bennünket – a vajda a secretáriusát küldötte előnkbe –
ugyan az is vendégelt meg a vajda részéről. Ebéd után pedig a Mariászá
voda hintójában mentünk bé pompával a városban. Én is ott kezdem el,
ahol végezni kellene, mint aki elsőben elvette az atyjafiát, és azután
kért szabadságot. 5-dikben índúlánk meg Csernavodáról jó társaságban,
Pápay János sógor, aki gyógyíttatni jött ide magát, Zay úrfi, s magam,
mert magamat el nem kell felejtenem. Tegnap a vajda hintóját küldötte
utánnunk, és szemben voltunk véle – csaknem egy óráig voltunk nála. A
szeme kancsal, de az esze nem a; mert elegendő van neki, haszinte görög
színű is. Mert a görögöknek másféle színű az eszek – nem mondhatni
teljességgel hogy fekete, de igen barna; mert mindenkor azon van, hogy
csalhasson meg másokot. A vajdának a városon kívűl kertje, háza vagyon –
ott voltunk szemben véle. Ugyan maga is ott vagyon táborban – hát nem
kell-é a káposztát őrízni? Nappal házban vagyon, étszaka a sátorban hál;
mert mikor a vezér táborban vagyon, a vajdáknak is táborban kell
szállani, haszinte káposztáskertben is, és addig mind ott kell maradni,
valamég a vezér táborban vagyon. – Már minekünk a vajda egy hintót is
adott, postalovakot és szekereket, azért isten segítségivel innét elébb
megyünk holnap. Egynehány oláh katonát is adnak mellénk, hogy
kísérjenek; mert, hogy megőrízzenek, azt nem gondolom. Mégis hírt
visznek a vajdának, ha elfognak. Itt semmi egyéb hír nincsen, hanem
tegnap ment itt el egy muszka követ. A vezérhez megyen. Könnyü elítélni,
hogy a békeséget járják. Gondolom, hogy itt is reá ropják. Soha, édes
néném, nem kelletett úgy vígyázni az egészségre, mint most. Inkább több
fizetést kell neki igérni, csak el ne menjen; mert én az enyimnek
pitesdi bort kell adnom – mely nagy büntetés!