_Csernavoda, 4. junii, 1739._
Csak annak örűlök, édes néném, hogy egészséges vagy. Itt most minden
órán eloszolnak az apostolok, ki napnyugot felé, ki éjszakra. A
fermányok elérkeztenek, amelyekben olyan rendelés vagyon, hogy gróf
Csáky úr a nem okos, hazájokot elhagyó, magyarokkal Vidinben menjen – a
ked édes, jó, és szép szolgácskája pedig Moldovában iromtat – Zay úrfi
pedig Kocsinban: de együtt járunk Jászig. Kérdje ked, hogy bánom-é ezt a
rendelést? Azt felelem reá, hogy nem. A fermányinkban pedig azt
parancsolják a két vajdáknak, hogy becsületesen fogadjanak. A
postafermányunkban a van feltéve, hogy egy órával előbb indúljunk meg,
mintsem kelletnék. Ez a cancellaria szokása; mert itt nem teszik, hogy
hamar indúljon, vagy siessen, mikor valahová küldenek valakit; hanem azt
írják a fermányban, hogy egy órával elébb indúljon meg, és egy órával
elébb legyen ott, mintsem kelletnék. Én ezt jó mondásnak tartom. Énnekem
már ne írj néném, valamíg Jászból nem írok. De akkor egy órával elébb
kell írni, hogy vehessem elébb egy órával. Én pedig még Bukurestről is
fogok írni. Mi jó vagyok én: de ked is jó.
A szegény fejdelem azt hadta volt, hogy az apja mellé vigyék temetni, de
azt meg nem engedték, azért ennekelőtte egynehány nappal eltemetőkestve
egy görög templomban. Az apja felől elmondhatom, valamint egy régi nagy
ember felől mondották volt: „Hogy ha született, bár soha meg ne holt
volna:“ a fia felől pedig, hogy ha a nyomorúlt világra nem jött volna,
semmit nem vesztett volna rajta. Mert szegénynyel úgy bánt a vezér,
valamint a gyermekkel, noha már negyven esztendő felé jártunk. Csak a
sok szép szót és igéretet adták a külső dolgok iránt: mert, ami a
belsőket illeti, arra nem lehetett panaszunk; mert elegendőt adtanak – a
sok szép paripát, a sok szép szerszámot. És nyolczvan tallér egy napra
csak elegendő, hogyha tudtunk volna abból élni, és megfelelni a
méltóságnak. De semmiben nem tudtunk magunknak segíteni – a tanács pedig
nem kellett. Sok dolgokra esze szép volt szegénynek, de igen rossz
neveltetése volt. És nem szeretett sem mit is tanulni; mert nem szokta
meg a tanulást. Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld
parlagon áll. Más országban talám inkább mehetett volna valamire: de
éppen nem erre való volt. Minden magaviselése, szokása ellenkezett az
itt való nemzettel; mert sohult úgy nem vígyáznak az emberek
magaviselésére, mint itt. Ha pedig a nemzetit nem szerette, azt nem kell
csudálni; mert olyan helyt neveltetett, ahol gyűlölik a mi nemzetünket.
De kivált bennünket, akiket az apja szeretett, éppen nem kedvelhetett.
Elég a, hogy minden élete és dolga szegénynek ebben az országban csak
olyan volt, mint a szalmatűz.
Azért ne beszélljünk többet felőlle – az isten irgalmazzon szegénynek –
hanem arról beszélljünk, hogy nekem készűlnöm és rakodnom kell; mert
holnap vagy holnapután innét elillantok. És ha magát Erdélyt meg nem
látom is, de a köpönyegét meglátom; mert az erdélyi havasokhoz nem
messze megyek el. Néném, neveddel is köszöntöm őket. Nem gondolom, hogy
a Bozzára menjek kaszáltatni, de bosszúságra iszom a Bozza viziből.
Minthogy minden írószerszámimat elrakom, azért a levelet is elvégezem.
De engemet el nem kell felejteni, és az egészségre kell vígyázni. De
írni is kell, és úgy ne tégy, mint egy olyan úri asszony, aki se nem
írt, se nem olvasott, se nem varrott soha is – azt pedig csak azért,
mert szégyenlette az oculárét feltenni.