_Csernavoda, 1. junii, 1739._
Az elmúlt holnapnak 14-dik napján visszáérkezék ide a porta
parancsolatival a defterdár. És minthogy a porta arra szabadságot nem
adott, hogy a szegény fejdelem testét Konstancinápolyban vigyék, azért
tegnap estve egy görög templomban eltemetők. Akit is az Úr Jézus állítsa
jobbkeze felől az utólsó napon.
Itt most minden órán az apostolok eloszlása lészen. A parancsolatok
elérkeztek. Csáky úr Vidin felé fog menni, Zay úrfi Kocsinban, én pedig
Jásziban: de mi ketten együtt fogunk járni egész Jászig. Innét
Bukurestre megyünk, és onnét, keresztűl és végig Havasalföldön,
Moldovában. Innét pedig megindúlunk négy nap múlva; mert a fermánunkban
a vagyon feltéve, hogy egy órával előbb indúljunk meg. Mert itt nem
teszik azt a parancsolatban, mikor valahová küldenek valakit, hogy
siessen, hanem egy órával előbb indúljon meg, mintsem kellene, és egy
órával előbb légyen ott, ahová küldik. Elég a, hogy ha Erdélyt meg nem
láthatom is, de a köpönyegit meglátom; mert az erdélyi havasok mellett
megyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza viziből –
köszöntöm ezeket a kegyelmed nevével is.
Úgy tetszik nekem, hogy elég bőséggel adtam kegyelmednek tudtára a
szegény fejdelemnek minden dolgait, és életének végét. Már itt két
Rákóczyt temeténk el – a harmadikát isten éltesse – a nem eszik török
kenyeret.
Minekelőtte ezt a levelet elvégezzem, és az íráshoz való szerszámimat
elrakjam, lehetetlen, hogy egy kis nevetségre való históriát ne írjak –
elég szomorúságra valót írtam. Elég a, hogy nálunk szökött német
muskatérosok is vannak, akiknek az erszények igen lapos lévén, a vizet
is megúnván, nem tudták, miképen ihassanak bort, mert pénzek nem volt.
Azért tanácsot tartottak egymás között, hogy miképen ihassanak bort pénz
nélkül. Egyik a szomjúhozó gyűlésben mondá a több tanácsoknak: csak azt
cselekedjétek, amit én mondok, és lesz borunk. Elküld tehát négyet
ásóval és kapával. Ezek estve későn egy görög papnak a kapujához mennek,
ott igen kezdik ásni és hánni a földet, mintha sírt ásnának. A pap
meghallván, hogy dolgoznak a kapuja előtt, kimegyen, és kérdi tőllök,
hogy mit akarnak? azok felelik, hogy egy holtat akarnak eltemetni. A pap
inti, hogy másutt temessék el: de ők csak ásnak keményen. A pap
gondolkodik, és kérdi tőllök, ha pestisben holt-é meg az az ember? ők
felelik: hogy abban. A pap azon megijed, és mondja: Barátim! csak ide ne
temessétek, inkább három veder bort adok néktek: de azok csak ásnak. A
pap négyet igér, azután ötöt. Mikor az alku megvolt, a pap hátra néz, és
látja, hogy hozzák a halottat egy deszkán. Arra annál inkább megijed, és
a kapuján belől nézi, hogy mint megyen végbe a temetés. A muskatérosok
kiáltják néki, hogy ha az öt veder bort megadja, a halottat tovább
viszik. A szegény pap megigéré, csak megmenekedhessék. Ezek is mindjárt
bémennek, és az öt veder bort kihozzák. A pap is utánnok megyen, hogy
lássa, hogy elviszik-é a halottat. De micsoda csudálkozással látá, hogy
a halott felkelvén, legelőször is ő kezde innia a borból. A szegény pap
nem tudta, ha haragudjék-é, vagy nevesse, mint megcsalták. Kedves néném,
már ezután Moldovában kell a leveleket igazgatni, és úgy nem kell tenni,
mint egy olyan úri asszony, aki se nem írt, se nem olvasott, senem
varrott azért, hogy szégyenlette az oculárét feltenni. Én pedig maradok
kedves nénémnek.