_Oroszcsík, 14. octob. 1738._
Itt vagyunk tehát, minthogy innét írok, annyi sok irtóztató veszedelmek
között is. De a nemes vér vagy veszt, vagy nyér, de próbál. Mindazon
által ide érkezénk szerencsésen. Hol az ellenség hátán, hol egynehány
ezer között kelletett eljönnünk, de mégis borbélyra nem volt szükségünk.
Meg kell tehát mondani azt a nagy veszedelmet. Nem nagy veszedelem-é,
midőn annyi sok ezer viza között kelletett elmennünk. Hátha
felfordították volna a hajónkot?
Elég a, hogy ezen holnapnak 6-dik napján mind hajóra ülének a bújdosó
urak, úgymint: Csáky úr, Zay úrfi, Ilosvai, Pápay, Dászti, ez olosz,
Pázmány uraimék, és magam. A fejdelmet pedig igen nyomorúlt állapotban
tevék a hajóban, és nem akará, hogy egyikünk is lenne véle a hajójában,
amelyet mi nem igen bántunk; mert nagyobb múlatsággal vittük végben a
vízi utunkot. A bizonyos, hogy gyönyörűséges dolog jó társaságban, mint
mi voltunk, a Dunán lemenni; mert minden két óra múlva nagy szép
szigetekre találtunk, és némelykor meglehetős városok mellett mentünk
el. A városok pedig mind Törökország részén vannak. A híres Nikápoly a
többi között volna legszebb, de igen ocsmány helyre vagyon építve. A
várossal átellenben szakad a Dunában az édes Olt vize. Csak azt sem
láthattam suhajtás nélkül; mert olyan édes hazából foly ki, ahonnét 31
esztendőtől fogvást vagyok kirekesztve.
Minthogy veszedelmes volna étszaka járni, azért minden estve kikötöttünk
valamely sziget mellé. Gyakorta a szigetparton csak a tormához kötötték
a hajót; mert olyan vastag gyökerek vannak, mint a szekér rúdja. Ha
megreszelik, sárga, és jó, ha mindjárt eszik: de ízetlen, ha egy keveset
áll reszelve. Vérontás is volt; mert kivált Havasalföldíe részén való
szigetekben csaknem mindenütt találni sertéseket. Vadok, vagy szelídek,
nem tudom; mert azok örökké a szigetekben laknak csak maguk – talám
gazdájok is lehet. Elég a, hogy egy szigetben kettőt megöltünk. Jól
laktunk, míg bennök tartott. De mennyi átokkal ettük? mert a főhajósunk
török volt. Eleget mondotta, hogy megszeplősítettük a hajóját. Mi azt
csak nevettük, őnéki pedig csak kelletett nyelni a zsíros füstöt.
Amicsoda jó muzulmán volt, talám el is adta azután a hajóját azért, hogy
tisztátalanná lett volt a disznóhústól. Tegnap, úgymint 13-kán, ide
érkezénk szerencsésen, isten hálá. A fejdelem már ide érkezett volt igen
nyomorúlt állapotjában. Innét már csakhamar Csernavodára megyünk. Ezzel
maradok.