_Fetislán, 11 julii, 1738._
A bizonyos, hogy a vezér sem adja a császárnak tudtára nagyobb
szorgalmatossággal, hogy hová megyen, és mit cselekszik, mint amelylyel
megírok mindeneket kegyelmednek. Úgy tetszik, mintha a kedves nénémnek
kellene igazgatni ezt a hadakozást. Legelőször tehát a fővezér megindúla
Vidin mellől egész táborával igen jó reggel. Mi is postán utánna
lépteténk. A megindúlás pedig 9-dikben volt, ide pedig ma 11-kén
érkezénk déltájban. Tegnap pedig reá vett minket a vezér, de nem csak
minket, hanem az egész táborát. Azt pedig csak ma tudtuk meg. A pedig
eszerént mene végben. Tepnap este hat óra után a vezér megindúla egész
udvarával – sok fáklyákot vittek előtte és utánna. Az egész tábor, és mi
is azt gondoltuk, hogy azonhely fogjuk az étszakát tölteni, és hogy a
vezér azért indúlt volna meg, hogy étszaka a hűvösön érkezzék
Fetislánhoz; mert a török táboron olyan szokás vagyon, hogy a had nem
indúl meg egyszersmind a vezérrel. A had már tudja a szálló helyeket,
vagy előre, vagy a vezér után indúl meg – az is ki egy úton, ki máson.
Mikor pedig a vezér megindúl, egyet lőnek ágyúból. A vezérrel pedig más
nincsen, hanem a maga udvara, amely igen sok, és azok a testőrzők, akik
már mindenkor mellette szoktak lenni. A jancsár aga pedig mindenkor meg
szokott indúlni a vezér előtt egy nappal. – A vezér megindúlván tehát
tegnap este, amint mondám, amidőn két kis mélyföldnire lett volna a
tábortól, taraczkokból lőtetni kezde, és azután flintákból, mintha ugyan
ellenség ütött volna reája a Dunán; mivel mindenütt a Dunaparton
kelletett elmenni. Arra az egész tábor felzendűl, gondolván, hogy a
vezér valamely sajkákra lőtetne. Noha setét volt, de kiki felszedi
sátorát, és a vezér után megyen. Egy kevés idő múlva érkezék hozzánk
egynehány csauz a vezér parancsolatjából, mondván, hogy indúljunk meg mi
is, ha veszedelemben nem akarunk lenni. Elkészülénk tehát nagy
sietséggel, és megindúlánk a vezér után a nagy setétségben.
A török táborral nappal is bajos: de étszaka igen veszedelmes; mert
annak a rettentő sok rakott öszvére, tevéje, a csak megyen ki egy, ki
más úton igen szép rendetlenséggel, és, ha szűntelen az ember magára nem
vígyáz, a bizonyos, hogy felüttetik és eltapodtatják. Elég a, hogy ma
ebédtájban ide érkezénk az egész táborral. Ma tudók meg, hogy a vezér
azért lőttetett az estve, hogy a had hamarébb utánna menjen. Mi egyik
partján vagyunk a Dunának, a vidini pasa pedig Magyarország felől való
parton. Orsova pedig ide csak három óra, most nem lövik. Az utólsó
levelemben megmondottam volt az okát. De már ismét kezdik lőni, mihent a
sánczok készek lesznek. Azt mondják, hogy 22-dikén lőtetni fogják. Azt
tartják, hogy a két táboron vagyon másfél százezer ember. De ha
számlálnak mindazt, aki kenyeret eszik, kétszáz ezer embernél is több
volna; mert itt a rettentő sok cseléd, a sok mindenféle mesterember, a
sok kufár, kalmár, kereskedő, valamint egy városban. Egyszóval egy
városban annyiféle dolgot nem találna az ember, mint egy vezérnek a
táborán – még ötves mesterembereknek is kell lenni. A sokféle ételnemű,
és más egyéb portékát mind Konstancinápolyból kelletett a Duna mellé
hurczolni. Ítélje el már az ember, ha egy vezér táborát felverik, mit
nem nyernek? Csak szekér több vagyon harmincz ezernél – ahoz mindjárt
harmincz ezer ember.
Amicsoda rendetlenség vagyon, amikor a tábor megyen;[1] a rend szintén
olyan nagy, amidőn helyben vagyon; mert itt nagy a csendesség:
gyilkosság, veszekedés, lopás nincsen. De azt itt nem kell keresni, hogy
renddel verjék a sátorokot. Útczákot ugyan hagynak, de kiki oda veri
sátorát, ahová tetszik – senkinek szabott helye nincsen. – Fetislán
pedig egy nyomorú rácz falu. A Trajánus császár híres kőhídja is itt
volt – most is még megvagyon egy darab belőlle. A vezér is ott akar
fahidat csináltatni a Dunán, amely ott igen keskeny. Egyszóval azt
akarom (mondani), hogy ilyen nagy török tábort láttam. – De úgy tetszik,
hogy már mindenről elég tudósítást adván, elvégezhetem levelemet, és
csendességgel várhatom a parancsolatokot, hogy hová tetszik kegyelmednek
hogy vigyük ezt a nagy tábort, ha megveszszük Orsovát? Addig is maradok
– –