_Vidin, 9. julii, 1738._
Mi repülő félben vagyunk; mert innét is a szokásunk szerént szaladva
kell készűlnünk és megindúlnunk. Kivel, és hová? hallgassad békeséges
tűréssel. E holnapnak ötödik napján a vezér Nissza felől ide érkezék
nagy sietséggel. Vagyon véle fegyverfogható 80 ezer ember. Minthogy
siet, azért a hadát tovább nem nyugosztalja, és ma megindúlunk Orsova
felé. Oka ennek a, hogy az ide való pasa már vagyon másfél holnapja,
hogy Orsovát megszállotta és lőttette. De már annak vagyon két hete,
hogy Königszeg generálís eligazította volt alólla, és a várat
megsegítette. A vezér ezt megtudván, azért jött ilyen sietséggel erre,
és azért is indúlunk ma meg, hogy a pasát megsegítse. Nagy álgyúkot
viszen magával, és mindent, ami kívántatik a várvíváshoz. Olyan álgyú is
vagyon, akinek előtte hatvan bival sétál.
Tegnapelőtt a vezér megizené a fejdelemnek, hogy hagyná el Vidint, és
menne táborban véle. Elkészűlénk tehát a bévett szokásunk szerént, és a
vezér táborára menénk. De hogy menénk? – mert példa nélkül való dolog a
mi dolgunk – senkinek közűlünk lova nincsen, se semmi tábori eszköze.
Lovakot eleget adott a vezér alánk, de azok postalovak – el lehet
ítélni, ha postalovakon kell-é táborban menni? Elég a, hogy mi azokon
megyünk, ugyan postán is térünk visszá. De e mind meg lehet a
komédiában. Ugyanazért is hurczol oda a vezér, gondolván, hogy ha a
táborban leszünk, sok magyarok jőnek hozzánk. De hálá istennek, egy
valamire való nem jött. Akik jöttek, azok a fára való felmagasztaltatást
kerülték el. Csak a sok szép szót adják, de nem akarják egyéb hasznunkat
venni. Kedves néném, egy kis imádság hasznos volna az olyanért, aki
postalovon táboroz.