_Vidin, 11. april, 1738._
Tegnap a mi főgenerálisunk megvendégelé a fejdelmet. Úgy tetszik, hogy
ezt a pasát méltán nevezhetem generálisnak – ha e nem elég,
gubernátornak nevezem, mert a három boncsokos vezér, és legalább hatvan
vagy hetven ezer embernek parancsol hadakozás idejében. Az ő pasasága
pedig mind szélesebb, mind hosszabb, mint csaknem Erdélyországa. Hát az
ilyet nem lehet-é híni generálisnak vagy gubernátornak? – Ő pediglen az
ő tartományának mintegy örökös ura, mindaddig valamég ki nem teszik
belőlle. A pasa tehát sátorokot vonatván fel a városon kívűl, tegnap 8
órakor oda menénk nagy pompával. A pasa is egy óra múlva nagy
czeremóniával oda érkezék, és a maga sátorában letelepedék. Erre jó
vigyázni, hogy nem ő várt minket a sátorok alatt, hanem mi őtet; mert a
török igen megtudja tartani a czeremóniát. Egy óra múlva a fejdelem
hozzája mene, és a beszéllgetés egy óráig tarta. – Ez a pasa szép ember,
vezéri módon termett. Ez örmény volt, azért is nevezték Halvács
Mehemetnek. Igen kegyes és okos ember. Való, hogy nem volt hadi ember;
mivel a fő harminczadóságból tették pasának. Ebben az országban
egyszersmind nőnek fel az emberek az ilyen nagy pasaságra, valamint a
gomba. Elég a, hogy most minden órán meg fog innét indúlni legalább
ötvenezer emberrel Orsovát lőtetni. A beszéllgetés után a fejdelem a
maga sátorában mene, és a tisztjeivel ebédhez üle, amelyet a pasa
készíttetett volt – legalább ötven tál étek volt egymás után az
asztalon. A pasa a maga sátorában ett. Ebéd után vagy hatvan jó
paripással dzsidáztatott a pasa, azután czélt lődöztetett flintákból,
azután nyilakkal, a paripáit megjártatta. Mindezeknek vége lévén, öt
órakor a vacsorát elhozák, és vacsora után lóra ülénk és haza ballagánk.
Egy kevés idő múlva a pasa is visszámene a várban. A török vendégség
ilyen szomorú vígasság. Ebédre hívott, de velünk nem ett. Azután nem is
láttuk. Mikor eljöttünk, nem kívántatott elbúcsúzni tőlle. A nagy török
urak így szoktak vendégelni fő keresztyéneket, akik bort isznak.
A belső város nem szép, a külső rút, pusztás és sáros. De a városon
kívűl szép térségek vannak. Itt pedig mindennap szomorú állapotokot
látunk; mert mindennap látjuk, hogy útczáról útczára hordozzák a rabokot
– hol férfiakot, hol leányokot, hol gyermekes asszonyokot. Boldog
asszony az olyan, akit gyermekestől együtt veszik meg; mert sokszor
történik, hogy egy az asszonyt veszi meg, más meg a gyermekét – egy
órában úgy elválnak egymástól, hogy soha többé essze nem kerűlnek. – De
a rendes dolog volt, hogy török egy szegény németet akarván eladni,
útczáról utczára hordozta, kiáltván: tíz tallér, hat tallér, öt tallér
az ára; de senki nem igére semmit is érette. A török szegény lévén, nem
hogy a rabját tarthatta volna, de magának sem volt egy polturája is.
Haragjában, hogy senki meg nem akarta venni, a kávéházban viszi, ott
eladja egy findzsa kávéért. Ilyen olcsó itt a császármadár!