_Vidin, 7. april. 1738._
Már azt is végbe vittük, hogy ide jöttünk, de postán; mert mi egyébképen
nem tudunk járni, haszinte tíz napig voltunk is az úton. Elég a, hogy az
elmúlt holnapnak 27-ik napján szaladánk ki Csernavodáról. Azt nem kell
gondolni, hogy az ellenség űzött volna ki, hanem hogy mi mindent
szaladva cselekeszünk. Postalovakot mindenütt adának alánk, és a
portékánk alá. Azt elmondhatni, hogy a portékánk több pénziben áll már a
császárnak, mint magunknak; mert a sok postalovat mind a császár fizeti.
Az útunk nem volt unadalmas; mert igen szép földön jártunk – csaknem
mindenütt a Duna mellett. A való, egy kevéssé pusztás, mert a faluk is
puszták most a hadakozásban. Azt a szép földet mind ráczok bírják, akik
nem igen dolgozók – a fejér nép igen csúfos süveget visel. Tegnap,
amidőn két mélyföldnire lettünk volna Vidintől, a pasa három vagy négy
százig való lovasokot külde előnkbe, akik mind czifrák, mind jó
paripások valának. A Dunaparton pedig egy kis mélyföldnire a várostól a
pasa sátorai fel valának verve. A tihája előnkbe jövén a pasa nevével
köszönté a fejdelmet, és a sátorok alá vivé, ahol megvendégelé a
fejdelmet. Ebéd után a fejdelem a pasa paripájára ülvén nagy pompával
érkezénk a városban ágyúdörgések között. Nem a várban, hanem a külső
városban vagyunk szállva. Másszor másról írok, most ez elég.