_Csernavoda, 5. martii, 1738._
Talám már az írást el is felejtette kegyelmed. Én még el nem
felejtettem, azért azt írom, hogy tegnap érkeztem visszá Bukurestből. A
fejdelem Konstantinus vajdát küldött volt köszönteni. Aki is nagy
becsűlettel fogadott, és pompával vitete magához. Amég ott voltam, a
vajda tartott tisztességesen, és becsületesen is bocsátott el. A Dunán
száraz lábbal mentem, és jöttem által. Attól igen féltem, hogy a lábam
belé ne sipadjon. Rosszabbúl jártam volna, mint szent Péter. A vezér
levele ma érkezék, amelyben mindenféle ígéretek bővelkednek. Abban a sok
biztatások, hogy 30 vagy 40 ezer embert adnak melléje: de abban Tamás
vagyok. Végtire azt írják, hogy innét Vidinben kell menni – mire,
mivégre? isten tudja. Csak úgy bánnak velünk, mint a gyermekekkel, és
vázt akarnak belőllünk csinálni; mert azt gondolja a porta, hogy mihent
Vidinben érkezünk, az egész Magyarország és Erdély lóra ül, és hozzánk
jő. Talám úgy lehetne, ha az öreg urunk élne. De most, hogy hozzánk
jőjön valaki, isten ne adja: hanem kedet tartsa meg.