_Konstancinápoly, 3. decemb. 1737._
Már ezután, néném, csak a pompáról kell írnom. Ma egy nagyon menénk
által, amelyet leírom, ha únadalmas lesz is.
Tegnap a porta tudtára adatván a fejdelemnek, hogy ma audientiája lenne
a császárnál, azért ma jó hajnalban a fejdelem hajóra üle az egész
udvarával, és a konstancinápolyi kapu előtt kiszálla. Ahol már várt
bennünket a csauz pasa sok csauzokkal és lovakkal. – A fejdelem a
császár paripájára ülvén, mi is más paripákra, nyolcz órakor a császár
második kapujához érénk. A fejdelem a lóról leszállván, egy kevéssé a
kapu között leülteték. E pedig csak azért volt, hogy megmutassák, hogy a
császár kapujánál várakozni kell, akárki legyen a. Egy kevés idő múlva a
csauz pasa megjelenté, hogy már bé lehetne menni. A második kapun
bémenvén csaknem olyan udvarra találánk, mint az első. Ebben az udvarban
pedig jobbkéz felől valának egy csuportban mintegy ezerig való jancsárok
– az udvaron pedig vala lerakva messze egyik a másikától ötszáz tál
étek. Amidőn az udvar közepén valánk, egy kiáltásra a jancsárok nagy
zúgással a tálakra rohanának, valamint az ellenségre, hogy ki kaphat el
hamarébb egyet belőlle – egy szempillantás alatt egy tál sem marada a
földön. A pedig szokás, hogy a császár így megvendégelje a jancsárokot
azon a napon, amelyen fizet nékik. A pedig igen rossz jel a császárnak,
amidőn a jancsárok nem akarnak futni az ételre. – Balkéz felől pedig az
út mellett 12 paripa volt sorjában – mindenikét két ember tartotta
ezüstlánczokon, és mindenik gazdagon fel volt ékesítve – kivált a négy
utólsó; mindenikének rubintos szerszáma volt, a fejeken toll, és
gyöngygyel varrott csábrág rajtok. Ezeknél se szebb lovakot, se
czifrábbakot nem lehet másutt látni. – A fejdelem előtt két csauz pasa
menvén, a dívánházban bémene. A kalmakán és a több főrenden lévők
felkelének, és köszönték, és a szokott helyre leülteték. A dívánház
pedig négy szögeletű nagy bolthajtásos palota. A kalmakán a vezér
helyett középben a fal mellett ült, a több tisztek kétfelől. A vezér
feje felett pedig egy kis ablak vagyon, ahonnét a császár mindent láthat
és hallhat, de őtet nem láthatják. Azután a szokás szerént olyan
embereket hívának bé, akiknek valamely perek vagy panaszok volt. Ezek
egyenként menvén a kalmakán eleiben, supplicátiót adának néki – a
supplicátiót felszóval elolvasák – egykét szóval, arra mit felelt a
kalmakán, a supplicátióra felírták, és a kérőnek a keziben adván a
házból kiigazították. Azután más rendbélieket vivének eleiben, azokkal
is úgy bántanak. Fél óra alatt húsz személynek elvégezé minden baját és
perét. A vezér egy szovával minden törvénykezésnek véget vet, igazságot
teszen egy szempillantás alatt akármely nagy dologról, akit halálra
ítél, azt mindjárt viszik akasztani, akinek a jószágát visszá akarja
adatni, a mindjárt végben megyen. – Ezek a rövideden való törvényes
dolgok véghez menvén, azt szép dolog vala nézni, azután a palota
közepiben három sorjával kilenczszáz erszény pénzt rakának mind
bőrzsacskókban. Egy kevés idő múlva érkezék a csauz pasa a császár
parancsolatjával, a kalmakány eleiben mene az ajtóig, elvevé tőlle a
parancsolatot, a fejére tevé és megcsókolá, és helyére üle, és elolvasá.
Amelyben a volt, hogy fizessen a jancsároknak. Azonnal parancsolá, hogy
kezdjenek a fizetéshez. Egy óra alatt azt a sok pénzt mind kihordák nagy
renddel és csendességgel. A meglévén, valakik a dívánban ültenek,
mindenik eleiben egy asztalt tevének, és mindenik asztalra egyaránsú
étket vittek egyszersmind. Legalább mindenik asztalra vittek egymásután
húsz húsz tál étket. De azzal az ebéd nem tarta tovább fél óránál, mert
a török gyakorta eszik, de keveset egyszer. Egy tálból két-három falatot
eszik, azt mindjárt elviszik, mást tesznek helyiben – abból is annyit,
és így mind végig, ha száz tál étek volna is. – Ebéd után a dívánházban
olyan szomorú hallgatás volt egy óráig, mintha senki nem lett volna a
házban: noha tele volt. Azután két csauz pasa az ajtóig jövének, a két
kadileszkert kiszólítták, és a császárhoz vivék. – Egy fertály óra múlva
ismét visszájövének a kalmakányért, aki is felkelvén a kaptán pasával a
császárhoz menének. Egy kis idő múlva a fejdelemért is eljövének, és oda
vivék, akire egy nusztos kaftánt adának. Mihent a császár eleiben
érkezék, akit is köszöntvén a császár felelé néki: „Az apád énhozzám sok
ideig való hűséggel volt, gondolom, hogy te is fogod aztot követni.“ A
fejdelem kijövén a császártól, mi is mindnyájan kaftánban lévén, a
második kapun kivűl a császár paripájára üle, akit is oda ajándékozák;
mi is lóra ülvén a szállás felé indulánk. A csauz pasa a fejdelem előtt
ment, a szállásig kíséré, és vége lett a komédiának, és ennek a
levélnek.