CXX.

_Rodostó, 15. máji 1736._

Azt ne gondold, néném, hogy megholtunk volna. Még élek; mert eszem és

írok: a halottak pedig úgy reá tartják magokot, hogy egyiket sem

cselekszik. A testünk mindennap jól lakik, de az elménk igen koplal a

vígasságtól. A többi is érzi a maga bibijét; de én duplán érzem – mind a

magamét érzem, mind a másét kell néznem, haszinte nem tehetek is rólla.

Én soha ilyen állapotban nem voltam, ne is adja isten, hogy többször

legyek. Legkissebb vígasztalásom nem lehet – a jó isten valóságoson

magamra hagyott engemet. Mindennap a sok bosszút látom: de isten

kegyelme nem engedi, hogy érezzem. Akikkel legtöbbet vagyok, és akik

legtöbb jó szót adnak, és nagyobb barátságot mutatnak, ugyanazok akarják

meghomályosítani becsűletemet. Egy kis jó kedvem nekik méreg, és

kedvetlenségem előttök kedves. – Mindennap újítják ellenem való

beszédjeket. Mindezeknek pedig, néném, nem más az oka, hanem hogy ki nem

osztogatom nékik a fejdelem jószágát. Hogy pedig ki nem osztogatom, azt

gondolják, hogy magamnak tartom. Hadd beszélljenek, csak én az igaz úton

járjak.

Már másutt megcsillapodott a hadakozás. Augustus lengyel király. Dom

Carlos neápolisi király. A lotharingus herczegnek Lotharingiáért a

Toscanumi herczegséget adták. És Lotharingiát a franczia Stanislaus

királynak adta, hogy bírja holtig, és így kiki megelégszik a részivel.

Itt pedig más hadakozás kezd gyuladni a töröknek a muszkával. Már a

boncsokokot kitették Konstancinápolyban, az a jele a hadakozásnak, és

hogy egy holnap múlva a vezér megindúl a hadakkal. Az isten, aki minden

dolgokot vezérel, adja vígasztalását nékünk.

Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (2. kötet) · 第 39 / 176 题