_Rodostó, 8. octob. 1735._
Amely keresztet még előre ellátjuk, hogy viselni fogjuk, úgy tetszik,
hogy aztot könnyebben kellene viselni. A szegénységet is könnyebben
tűrik, ha csak lassan lassan esnek abban, mert hozzá szoknak. Édes
néném, a jó isten újabb keresztet adott reám, amelyet még előre
általláttam volt, hogy reám fog szállani: de azzal könnyebbnek nem
találom. De reménlem, hogy aki reám adta, erőt is ád a hordozására.
Ítéld el néném, ha nem nagy kereszt-é rajtam, hogy a mi jó Sibrik
apánkat el kelle tegnap temetnünk. Annyi nagy és hosszas betegsége után
az isten magához vévé. Egy részint halálán nem kellene szomorkodnunk;
mert az isten végét vetette sok szenvedésének: de más részint lehet
szomorkodnom, mert az egész gond és baj reám szállott, amely nem kevés
olyan állapotban, mint amelyben vagyok. Kétféle nemzettel van bajom,
akik egymást nem szeretik. Vannak olyanok, akik nem voltak kezem alatt,
és akik nem szoktak a tőllem való függéshez, akik azt tartják, hogy már
most felszabadúltak minden más-alatt-való lételtől, akik azt gondolják,
hogy az fejdelem csakhamar elérkezik, azért addig nem szükséges függeni
valakitől. Azt is tekéntik, hogy éntőllem, akitől kell függeniök igazság
szerént, én magam sem üsmerem a fejdelmet, azt sem tudom, mint leszek
elméjében; mivel az gyakorta történik, hogy akit az atyja szeretett, azt
a fia nem kedvelli. Azt is hozzá teszem; hogy akitől se adományt, se
büntetést nem várnak, ott az engedelmesség sem egész; mert az embereket
vagy a haszonkeresés, vagy a félelem vezérli – ritkán a szeretet, vagy a
becsület. Egy feljebbvalónak pedig nem lehet magának azzal igen
hízelkedni, hogy szeressék mindenek csak ajándékon, hogyha tőlle valamit
nem várhatnak: mint éntőllem hogy nem várhatnak. A való, hogy mindenkor
csak azon kell igyekezni, hogy az alattunk valók inkább szeressenek,
mint féljenek. De azzal nem kell magunknak hízelkedni, hanem azt kell
egy feljebbvalónak magában feltenni, hogy kinekkinek a maga rendihez
való becsületét megadja. A maga hivatalját ne az emberekért való nézve
kívánja jól végbe vinni, hanem az istenért, és igen szeresse az
igazságot. De ámbár mindeneket jól végbe vigyen is, hagyják-é szó
nélkül? Nem. A tisztségben lévőkre mindenkor balítéletet szoktak tenni:
de aki az igaz úton jár, van mivel vígasztalni magát. Vígasztalj édes
néném, mert van szükségem reá. De egyik vígasztalásom a, ha egészségedre
vígyázsz.
A vezérnek írott búcsúzó levelét urunknak, most jut eszemben, hogy eddig
el kelletett volna kednek küldenem. Soha keresztény fejdelemhez a porta
olyan hitellel nem volt, mint őhozzája szegényhez. Az ő tanácsát mind
becsűlte, mind követte. Hidd el néném, hogy tudott is jó tanácsot adni.
_A Fényes Porta fővezérjének Ali Pasának halála előtt írott búcsúzó
levelének párja._
Ezen dicsőséges birodalom első méltóságában tündöklő, nagy bölcseséggel
felékesíttetett fővezér, kedves szívbéli barátom, kit isten mindenható
jókkal megáldjon.
Kétség kívűl csudálkozni fog a vezér, kedves barátom, amidőn halálom
hírével ezen levelemet fogja venni. De mivel az emberi természetnek
halandósága a halált elkerülhetetlennek lenni mutatta, az istenhez való
szeretet hívott, hogy hozzá készűljek, és a győzhetetlen császárhoz való
háláadóságom ösztönözött, hogy búcsúvétlen e világból ki ne menjek.
Melyre nézve még egészséges voltomban mindenekről rendelést tévén, az
udvarom főtisztjeinek megparancsoltam, hogy halálom történvén, amidőn a
vezért tudósítani fogják, kedves barátomnak ezen levelemet megküldjék.
Hassanak azért szívére igaz barátjának utólsó szavai, és mutassa bé a
császárnak kegyelmes uramnak igaz háláadósággal teljes szívemnek utólsó
beszédét. Mindenkor az isten megfoghatatlan bölcsesége rendelésének
tulajdonítottam ezen fényes birodalomban való jövetelemet. De
kiváltképen azon indúlatomat, amelytől viseltetvén, oly időben jöttem,
amidőn a hadakozás szerencsétlen sorsa által legnagyobb változások
között forgottak a birodalom dolgai. Meggyőzte vala elmémet az istenben
vetett bizodalom, és fényes portában helyheztetett reménségem, hogy
engemet el nem hágy. És íme életemnek utólsó órájában is mondhatom, hogy
meg nem csalattam; mert személyemet becsületben tartván, a velem lévő
kevés számú híveimmel táplált, és az ellenségim szándékitól
megoltalmazott. Én is mindezeket szemem előtt viselvén életemben, orczám
pirulása nélkül múlok ki ezen halandó világból; mert nem vádol lelkem
üsmerete, hogy a birodalomban valakit megbántottam volna, és hogy a
fényes porta valóságos jovát minden tőllem lehető módok szerént nem
kerestem volna. Vígasztalásomra volt életemben sokszor, hogy ezen
egyenes szándékomat a porta ministeri megüsmérvén, hozzám jó szívvel
voltanak. És így csendes nyugodalomban élvén, ezen utólsó órámhoz
készűltem, amelytől egyedűl várhattam minden nyomorúságimtól való
felszabadúlásimot. Mivel pedig törvényem azt parancsolta, hogy az istent
mindenek felett, és felebarátomot őérette mint önnönmagamot szeressem,
mondhatom, hogy mindazokot, akiket isten ezen a világon gondviselésem
alá bízott, ámbár szolgálatomra rendeltettek, fiaim gyanánt tartván
szerettem, és ezen indúlattól viseltetvén, írásban tett rendelésim
szerént, a mim volt, közikben osztottam. De nem szégyenlem megvallani
oly megszűkűlt állapotomot, hogy a császár mellém rendelt, és engemet jó
szívvel, szorgalmatos hívséggel szolgáló tiszteinek illendő
megjutalmaztatásokra semmit sem hagyhattam. Melyre nézve, ha a
győzhetetlen császár előtt valamely érdemet tulajdoníthattam volna
magamnak, azon kértem volna, hogy mindazokhoz, akik mellém rendeltettek
vala, énérettem mutassa kegyelmességét. De minthogy magam is annyi
esztendőktől fogvást inkább terhére voltam a portának, mintsem hasznára,
egyedűl csak a császár kegyelmességében ajánlom egyenként őket, de
kiváltképen Ibrahim hív tolmácsomot. A mindenható isten jutalmaztassa
meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményit, és azon isten nevében
kérem, engedje meg, hogy kevés számú híveim, mintegy pásztor nélkül
hagyatott juhok, írásban tett rendelésimet véghez vivén – testemet az
édesanyám mellé minden világi pompa nélkül nyugosztatván – minden
háborgatás nélkül bátorságosan követhessék más országokra útjokot, vagy,
akinek tetszeni fog, a birodalomban megmaradhassanak. Mindezek után
pedig az istentől mind testi és lelki áldást kívánván a vezérnek és az
egész birodalomnak, végzi szavait holtig hűséges barátja, már porrá és
hamuvá leendő R. F.