_Rodostó, 18. februárii, 1834._
Soha édes néném nagyobb kedvem nem volt egy igen szép, csínos és
takarékos levelet írni, mint ma. Se soha olyan nagy egyepetyém nem volt,
mint ma a hosszú levél-írásra. De minthogy attól tartok, hogy egyikét
sem viszem úgy végben, hogy a ked szép szemeinek tessék, azért elvégezem
levelemet, és ebből megtudhatja ked, hogy még élek, és hogy vagyok, és
maradok az asszonynak jó nénémnek jó atyjafia.
P. S. Édes néném, hová lehet annál szebb levél, ha rövid is, mint
amelyet egy híres generális írt volt a feleségének a harcz után mondván:
„Az ellenséget megvertük, egykevéssé elfáradtam, jó étszakát édes
feleségem.“