_Rodostó, 4. decemb. 1733._
Tudod már azt a hírt néném, hogy most minden órán nagy hadakozás lesz?
De tudod-é annak az okát? Octóbernek a vége felé a franczia a német
császárnak nagy barátságoson megizené, hogy hadakozást hirdet neki.
Ennek pedig az oka nem más, hanem, mihent Augustus a lengyel király a
szemét béhúnyá, a franczia udvar azon igyekvék, hogy Stanislaust
válaszszák a lengyelek királynak. Amidőn azt megtudá, hogy csaknem
mindnyájan reá állottak volna a palatinusok, Stanislaust Lengyelországba
küldé a választásra, aminthogy csaknem az egész ország a gyűlésben
királyának választá, és annak felkiáltá. De ugyanabban az időben
egynehány palatinus és egynehány püspök esszegyűlvén, az Augustus fiát
választák királynak. Ez a kis gyűlés pedig a császár és a muszka czárné
segítségével mene végben. Eleinte mindjárt e nem tetszék állandónak
lenni: de kevés idő múlva a muszka had, hogy Lengyelországban kezde
bémenni, a főrenden lévők is megváltoztaták az elméjöket, és erre a
részre állának. És mentől több had kezde Lengyelországban menni, annál
többen hajolának Augustus mellé, és eztet mind a császár alattomban való
munkája cselekedé. A franczia udvar azért megharaguvék, és hadakozást
hirdete mind a kettő ellen. De minthogy Stanislausnak se oly könnyen, se
oly hamar hadat nem küldhetne, amint kívántatott volna, azért Varsováról
ki kelleték menni, és helyt adni Augustusnak. Mindezért hadakozást
nagyot várjunk. Mi hasznunk lesz benne, isten tudja. Mi csak reménlünk,
csak reménlünk mindaddig, míg meg nem halunk. Az olosz példabeszéd azt
mondja, hogy aki csak reménséggel él, az ispotályban hal meg. Ha
ispotályban nem is, talám Rodostón. Akárhol legyen a, csak bé kell a
szemünket húnni egyszer. De addig csak jó az egészségre vígyázni édes
néném, és a bút el kell űzni, és ne engedjük, hogy a gondolat és a
melancholia elfogja elménket. Ne legyünk olyanok, mint egy franczia úr
volt, aki eltemetvén a feleségét, ugyanazon este a vacsorát hogy
felvitték az asztalra, le nem akart ülni asztalhoz, mert nem volt jelen
a felesége. A várakozást elúnván, mondja a konyhamesterének, hogy
jelentse meg az asszonynak, hogy az asztalon az étek. – A konyhamester
mondja néki, hogy nem jöhet, mert eltemették, – akkor tér eszére az úr.
Sokféle bú van e világon.