_Rodostó, 27. novembris 1730._
Édes néném, a komédiának még vége nincsen. Meg is kell fizetni a
komédiásokot. – Ma hozák hírét, hogy Konstancinápolyban 25-dik napján
ennek a holnapnak a császár a rebelliseket megölette. Amely ilyenformán
ment végben: hallgassa ked, rebellisné, félelemmel; mert semmit el nem
veszek belőlle, se hozzá nem teszek.
Az utólsó levelemnek utólsó résziben való utólsó végén megláthatta a
füleivel, hogy micsoda formán lőn vége a rebelliónak, és hogy mint akará
az új császár eloltani a tűzet, amelyet Pátrona gerjesztett vala fel, és
amelyet ha külsőképpen mintegy eloltotta volna is, de belsőképpen mind
ez mái napig Pátrona szűntelen gerjeszté; mivel az ő kívánsági mindennap
sokféleképen szaporodának, úgy annyira, hogy mind a császár, mind a
fővezér mintegy kéntelenek valának kívánságinak eleget tenni, tartván
attól, hogy újabb rebelliót ne kezdjen; mivel sokan tartottanak hozzája.
A város főbírája (Stambol Effendi) Deli Ibrahim minden úton módon azon
igyekezék, hogy meggazdagodhassék. Mindenekre igyekezék venni Pátronát,
úgy annyira, hogy akik valamely tisztségekre vágytanak, ezeknek sok
pénzt kelletett adni elsőben, hogy elnyerhessék. Pátrona a minap a
szerdengestiek agájával (ez olyan sereg, amely a harczon elől szokott
menni, mind az ostromokon – ezek olyan vitézek, akiknek nem is kell a
halálról gondolkodni) a vezérhez kísérteté magát, a vezértől mindeneket
megnyervén, azzal annyira elbízá magát, hogy egy mészárost akara
moldovai vajdának tenni a Deli Ibrahim kérésére, aki is sok pénzt vett
vala fel a mészárostól. De a vezér azt felelé neki, hogy nem volna
szabadságában fejdelemséget adni valakinek a császár híre nélkül. Ezzel
megmenté magát. De hogy teljességgel ez iránt való szándékát
megváltoztathatnák Pátronának, azt tanálák fel, hogy az ő társát Muszli
agát vennék arra eszközűl, aki is tihája vala a jancsár agának. Ez
értelmes lévén eleiben adák, hogy micsoda illetlen dolog volna egy
mészárost tenni vajdának; hanem vállalja magára, hogy végbe ne menjen ez
a dolog. Muszli tehát ekképen cselekedék. Pátronához menvén, úgy tetteté
magát, mintha neki is nagy kedve volna arra, hogy a nem okos mészáros
vajdává lenne. – Azért mondá Pátronának, hogy ebben a dologban nagy
vígyázással kell járni, és hogy jó volna elmenni a kaszáp basihoz (azaz:
a mészárosok fejéhez) aki is itt nagy tekintetben vagyon, és kell neki
minden mészárosról felelni. Oda érkezvén, Muszli kérdé tőlle: Mivel a
moldovai vajdaságért ezer erszény pénzt igérnek, azt akarjuk tudni
tőlled, ha akarsz-é kezes lenni azért a mészárosért, hogy nekik azt a
pénzt leteszi, ha a vajdaságot megnyerik néki? A főmészáros felelé, hogy
ő nem lenne kezes azért a mészárosért csak ötven polturáért is. –
Pátrona erre igen elszégyenedék, és a nem okos nagyravágyó mészárost nem
Moldovában, hanem a tömlöczben küldé. Deli Ibrahim pedig semmivel meg
nem elégedvén, mindennap nagyobb nagyobb állapotokra vévé Pátronát, úgy
annyira, hogy ez az utolsó mindennap újabb állapotokat kére a
ministerektől. Amely nagy tisztségeket akarának pedig néki magának adni,
egyiket sem vevé el. A császár nem tűrhetvén tovább kevélységét,
Konstancinápolyban hívatá Csánum Kocsát, hogy kaptán pasának tennék (a
kaptán pasa a tengeren lévő erőnek főgenerálisa) és a nisszai pasát,
hogy ez kísérné a Mekkába menő szarándokokot. – Mindenik csaknem
egyszersmind Konstancinápolyban érkezének. Pátrona megsejdítvén, hogy az
utólsót más végre hívatták volna (amint is úgy volt) tanácsot tarta
híveivel, hogy miképen lehetne megelőzni és meggátolni a császár
szándékát. Erre való nézve az egész fő tisztségeket magok között
eloszták. Muszlit arra kénszerítték, hogy venné fel a kultihája
tisztségét, a jancsár agát vezérré akarák tenni; Pátronát kaptán
pasának. A muftit le akarák tenni; hasonlóképen az európai Kadi Leszkert
(főbírót). – Egyszóval Pátrona mind az egész tiszteket a maga híveiből
akará tenni. Ha pedig ezt véghez vihette volna, felfordította volna az
egész birodalmat.
A császár ezeket megtudván, úgy téteté, mintha posta érkezett volna a
babyloniai pasától, aki azt írta volna, hogy a perzsa és a szerecsenek
nagy károkat tesznek; azért aki igaz muzulmánnak tartja magát, menjen
segítségire. Erre való nézve a vezér nagy dívánt hirdete, hogy tartana
tanácsot az ulémákkal és hadi tisztekkel. A nem okos Pátrona is a
dívánban mene Muszlival és a szerdengeszti agákkal. Azután a dívánban
béhívaták a postát a levéllel, amely csinált levél vala, és sokféle
veszedelmes híreket mondatának véle. Ez így lévén, a vezér mindjárt
három boncsokos pasaságot igére Pátronának, és más főtisztségeket a
szerdengeszti agáknak, csak menjenek Babylonia segítségire; de egyik sem
esék a tőrben, mivel egyik sem akara elmenni. A vezér látván, hogy
semmit sem végezhetne aznap, mondá, hogy másnap a császár előtt kellene
más divánnak lenni, azért arra int mindeneket, hogy kiki jelen légyen jó
reggel. Ez mind arra való volt, hogy a lesre vihessék a rebelliseket.
Másnap tehát, 25-dik napján a holnapnak, mindnyájan a császár
kastélyában gyűlének. A kastélynak három udvara lévén, mindenik udvarban
egy dívánházat készítének, hogy a gyűlés háromféle helytt tartatnék. A
legbelsőbb udvarban lévő házban a fővezér tarta dívánt a tatár kámmal s
muftival, jancsár agával, Pátronával és más egyéb főtisztjeivel a
rebelliseknek. – A második udvarban Csánum Kocsa tarta a szerdengesztiek
agáival, és mind azokkal, kik Pátronához tartottanak. – A harmadikban
vala a nisszai basa más sokféle renden lévő tisztekkel. A császár
szolgái penig a boztansiakkal mindenik udvarban fegyveresen elrejtett
helyekben valának. Találkozék pedig valamely Csór Basi, aki Pátronára
haragudott, mivel az ortáját (azaz: a régyimentét) elvette vala tőlle.
Ez ajánlá magát a császárnak, hogy ő végben vinné szándékát. És sok
olyan jancsárokkal, kik Pátronára haragudtanak, a császár kastélyában
titkon bémene. – Midőn pedig már az egész gyülekezet a tanácsházakban
kiki helyére ült volna, a császár hívatá a tatár kámot és a muftit
magához. Az alatt egy puskát kilőttenek, hogy a kapukot bézárják.
Azonnal a Csór basi bémene a dívánházban, amelyben vala a vezér – a
köntösét letevé, és csak a pánczélingben maradván, Pátronát kezdé
vagdalni, és akik véle valának, azok a Pátrona híveit, akik is magával
együtt összekonczolák. – Hasonlóképen a más két udvarban is a Pátrona
híveit mind megölék, és mindenik udvarban nagy vérontás vala. – A
testeket szekerekre rakák és a tengerbe veték. Ez napon a rebelliseket
kiirták. És csakugyan ettől a naptól fogvást mondhatja Mahmud valóságos
császárnak magát. Én is valóságos atyjafia, szolgája maradok
kegyelmednek, édes néném.