Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul ki, az
akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika elkerülhetetlen
elő-kérdése.
Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk szabad és
egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az akaratra ható
motivumok közt mi, azaz akaratunk, egész önállóan és függetlenül
választunk. Az akaratot nem határozzák meg vagy determinálják okok,
hanem ő maga az egyedüli oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt
nevezzük _indeterminizmus_-nak.
Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az egész
történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a kauzalitás
törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek teljesen benne az
előző eseményekben, ránk nézve egyenesen elképzelhetetlen. Az oknélküli
történés fölvétele ellentmond a tudományos kutatás minden elvének.
Akarati cselekvéseink organizációnk termékei, mely a származás, nevelés,
hagyomány és sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút
intelligencia, amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban
képes volna áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan
és biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre
megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve _determinizmus_.
Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy minden
elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is tehetnénk, az
elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk volna. Az
indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai momentumot is,
hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek cselekvéseinkért, ha ezek
szabad elhatározásunk eredményei.
A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére támaszkodik,
testi és szellemi organizációnk összefüggésére és végül az emberi
cselekvéseknek a statisztika által legalább bizonyos mértékben
bebizonyított szabályszerűségére, ha az egyének elegendő nagy száma
vétetik tekintetbe.
A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket foglalkoztatta és
foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a «szabad» szónak értelmét
pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó metafizikai értelmében annyit
tesz, mint «a kauzalitás törvényén kívül álló», – «szabad» a
pszichológia értelmében ellenben annyit tesz, mint «a külső vagy belső
kényszer érzésétől mentes».
Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati cselekvés,
amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint az összes
tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál biztosabb
ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a szabadság ismertető
jele pszichológiai értelemben. Ez még világosabbá lesz a következő
megfontolás által:
Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint pszichikai
élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már minden akarati
cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az eredménye,
személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol ellenben egy képzet,
egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki erők ezáltal
tevékenységükben megakadályoztatnak, ott «ellenállhatatlan kényszer»
alatt cselekszünk. S csakugyan a jogtudomány is a beszámíthatóságot
akkor tekinti fennállónak, mikor a cselekvő szellemi erőinek teljes
birtokában van s ezzel abban a helyzetben van, hogy áttekintheti
cselekvésének horderejét és jelentőségét.
Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb lesz minden
elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások, melyekbe egy
véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél több erő hat közre
az elhatározásnál, annál inkább teszi az elhatározás egy gondosan
megfontolt cselekvés benyomását. «A műveltség szabaddá tesz» – ez tehát
mély pszichológiai igazságú mondás.
Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész összefüggéséből
indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez érzés folytán készek
is vagyunk következményeit magunkra venni. Mikor a tettet akarjuk,
akarjuk a következményeit is és ezzel, az etikára nézve legalább, a
kérdés el van intézve. Mindenki morálisan kötelezve van arra, hogy
viselje a felelősséget azért, amit erőinek teljes birtokában tett,
tekintet nélkül arra, hogy a metafizika szabadnak vagy nem szabadnak
mondja-e az akaratot. Ahol azonban a szellemi erők a normális mérték alá
sülyednek, ott jogilag és erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.