«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», – mondja
_Lange_ a materializmus történetéről szóló kitünő művének elején. Ezzel
mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de téves nézet utasíttatik
vissza, hogy a materializmus a naiv ész felfogása. A materializmus
sokkal inkább metafizikai, vagyis a tapasztalaton túlmenő hipotézis,
amely a világtörténés összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.
A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására határozottan
materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek, amelyből minden
keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a levegőben vélik
megtalálni. A szellemi élet emellett persze megmagyarázhatatlan marad,
miután még nem tárgya a filozófiai elmélkedésnek. _Empedokles_, a négy
elemről szóló tan megalapítója és _Anaxagoras_ (mindketten Kr. e. 450
körül) értékesítettek először szellemi principiumot is a világ
magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a rendező
szellemet. Ezóta _szellem_ és _anyag_ küzdenek a világuralomért, melyet
a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak juttat, hol pedig mind a
kettőnek együtt.
Határozottan materialisztikus _Leukippos_ és _Demokritos_ atomtana,
nemkülönben a sztoikusok ismerettana is. A középkor az uralkodó
teológiai befolyás folytán dualisztikus, ép így az újabb filozófia is
kezdeteiben. _Descartes_ adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai
kifejezését.
A tizennyolcadik században Franciaországban _Lamettrie_ orvos
(1709–1751) «_L’homme-machine_» (az ember mint gép) című könyvében
mondta ki a határozott materializmust és minden gondolkodást testi
tevékenységnek magyarázott. _Holbach_ báró (megh. 1789) azután «_Système
de la nature_» című művében ezt a materializmust részletesen indokolta
és vallási előítéleteket igyekezett segítségével leküzdeni.
_Kant, Fichte, Schelling_ és _Hegel_ idealisztikus rendszerei által a
materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből, hogy aztán _Hegel_
bukása után újból feltámadjon. _Vogt, Moleschott, Büchner_ energikusan
síkra szálltak a materialisztikus világnézetért és _Büchner_ számos
kiadásban (magyarul is) megjelent _Erő és anyag_ című könyve nagyon
sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az érzékfiziológia és
az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy ösztönzői voltak e
terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus az utolsó évtizedekben
ismét vesztett érvényéből, de a művelt laikusok között nagyon el van
terjedve. Most már meg kell ismerkednünk a materializmus legfontosabb
állításaival, valamint ezek indokolásával.
A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy minden,
amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet tudatunkban
átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója, különösen pedig
agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy gondolat, egy érzés, egy
akarat-elhatározás igazi lényege csak akkor ismerhető fel, ha a
megfelelő agy-processzus ki van kutatva. A _pszichológia_ a
materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző és
különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden tapasztalatnak
ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel ez állítás
bebizonyítására síkra száll, a következők:
1. A _metodologiai_ argumentum: Egy immateriális, de mégis megmaradó,
önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány előtti és
tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek kulturális
fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan démon hatását
fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei vannak adva.
Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne végbemegy, úgy kell
felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek feltételezése époly
felesleges, mint tarthatatlan metafizika, melyet a szigorú tudománynak
kérlelhetetlenül ki kell küszöbölnie.
2. A _mechanikai_ argumentum: A világtörténés természettudományos
felfogása azt az elvet állította fel és találta beváltnak, hogy a
világban meglévő erő-mennyiség vagy energia summája sem nem
gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig állandó marad. Minden
történés csak az energiának más formáiba való változásában áll. Így
változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a villamos áram, vizen
keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és az univerzum összes
mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt válik érthetővé, hogy az
energiának semmiféle új teremtése nem megy végbe. Ha most már
feltételezünk egy a testtől különböző lelket, amely nemmechanikus
behatásával egy izmot összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő,
akkor ez a meglévő energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését
jelentené. Ez a fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
elvetendő.
3. A _kozmológiai_ argumentum: Volt idő, amikor földünk izzó gázköd
volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus élet, sem ember s
következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem. Csak mikor a föld
lehült és megvoltak a feltételek az organikus élet keletkezésére, csak
akkor jött létre a földön a növényi és állati világ, amelyből aztán az
ember is kifejlődött. A szellemi élet tehát csak az organikus élettel
együtt keletkezett s hozzákötve marad a fiziológiai föltételek
meglétéhez. Nincs tehát értelme, egy az organikustól eltérő szellemi
életet feltételezni, mivel ez az organikussal együtt keletkezett és
bizonyára ezzel együtt fog elpusztulni.
Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy legalább
rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a materializmust
széles körökben az egyedül lehetséges tudományos világnézetnek tekintik.
Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai argumentumot
illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a materializmussal,
de természetesen más okokból. Egy maguktól a pszichikai folyamatoktól
különböző lelki élet, amely mint gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk
hordozója jönne számba, mindenesetre nincs adva semmiféle
tapasztalatban. Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus,
hogy mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek dacára
lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban áll, amit
fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az egyszer kifejlődött
ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az alany és állítmány
formájában tud elsajátítani. Ameddig a pszichológia ezt a lélekfogalmat
ugyanazon a módon használja, ahogy a fizikus a magnetizmusról vagy
elektromosságról beszél, ahol pedig tényleg csak mágneses vagy
elektromos jelenségek vannak számára adva, amíg a lélek csak a
pszichológiai folyamatoknak szubjektumául, nem pedig önálló
szubsztanciául tekintetik, addig ezt a kifejezési módot nem lehet
tudománytalannak mondani. Amint azonban a testtől különböző lelket
tételezünk fel, amely önállóan áll fenn és talán a halál után is tovább
fennáll, akkor erőszakot teszünk a tapasztalatban adott pszichikai
élményeken.
Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan kiküszöbölünk is
belőle minden anyagit, mind újra _anyaginak_ képzelünk el. Minden, ami
megmarad, gondolkodásunk módja szerint tért kell hogy elfoglaljon és
ezzel materiális kell hogy legyen. Egy lélek-szubsztancia fölvétele,
mely ellen a materializmus oly buzgón és joggal is küzd, végül a
materializmushoz vezet. A tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig
csak pszichikai _történésről_ beszélünk, sohasem pszichikai létről és
csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés tényleg valami minden
materiálistól lényegesen eltérő.
A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja leírni, arra
tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint egyúttal legbiztosabb
tapasztalatunkban oly történés van adva, amely minden érzékileg
észrevehetőtől, minden materiálistól lényegesen különbözik, sőt ezzel
teljesen összehasonlíthatatlan. A materializmus által életrehívott
tudományos módszer tehát ez ellen a világfelfogás ellen dönt.
A _mechanikai_ argumentum elveszti bizonyító erejét, ha arra gondolunk,
hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem csak átalakítja az
izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé. A világ semmiféle
akarata sem képes az izomba az energia legkisebb mennyiségét is
belevarázsolni.
A _kozmológiai_ argumentum kétségkívül nagyon valószínű hipotézisre
támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott kozmikus állapotok
között való meglétéről azonban a hipotézis a sejtelemnek még csak az
árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem minden kívül marad az emberi
kutatáson s így az ilyen hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet
bizonyító ereje.
Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal teljesen
összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel kényszeríti ránk
magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen fölvette magába, a
materializmusban nem találhat kielégítést.
A materializmusnak nagy érdemei vannak gondolkodóképességünk fejlesztése
körül és mint irányadó tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek
között általa jobban bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez
összefüggés részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus
(új tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan jelenségeket
eltávolítani a világból.