A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához. Különbözik
a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ reális
exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás nélkül, hanem az
ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a hitet és módosítja az
ismeretkritika követelményei szerint.
A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és az emberi
tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a megismerő
szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi objektiv
bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és gondolkodva
megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező és ami saját
fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma. Érzékeink adatai a
kritikai realizmus számára is csak jelenségek, de valami valóságosnak,
önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél zöld, ez a kritikai realizmus
értelmében ezt jelenti: a falevélnek megvan az a tulajdonsága, hogy az
emberi szemben megfelelő világítás mellett a zöld szín benyomását idézi
elő. Zöld, ez egy szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való,
de a zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a
föltételek a levél objektiv tulajdonságai.
A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok olyanok, a
milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok _is_. Amit észreveszünk
és gondolkodva megismerünk, az az igazi, tőlünk függetlenül végbemenő
történés egy oldala és pedig a számunkra egyedül hozzáférhető, de
egyúttal az egyedüli ránk nézve jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a
folyamatok hogyan tűnhetnek fel egy másféle szervezetű lénynek, azt
bizonyára lehetetlen kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös
is. _Kant_ «Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen,
csak a számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás
azon fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.
A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és létezésüket
mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára még sok a
természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni meglétét a
kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai lesznek
nyilvánvalóvá az emberiség előtt.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül fönnálló
valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel felel. A naiv
realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez nem is létezik. A
kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos megvizsgálása után
határozott igennel felel. Az objektív ismeret lehetőségének tagadása
tárgytalanná teszi az eredetére vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben
feltámasztja mindazokat a problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén)
mint az ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.