Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt? Megismerem az
errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit jelent, hogy meg
tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok viszonylatot,
amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása s talán arra is
emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele. Ha megismerek egy
növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg tudom határozni, meg
tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet, melyet a tudományos kutatás
a növények rendszerében juttatott neki.
Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása egy
tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá minden
ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az ítéletet hozza,
abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy ismeretet nyert, s egyúttal
arról is meg van győződve, hogy a megismert tárgy, vagy a megismert
esemény valóban megvan és valóban olyan természetű, függetlenül attól,
hogy ő megismeri-e vagy sem. A megismerés tehát az általános
nyelvhasználat szerint, előre feltételez egy tárgyat, amely önállóan
fennáll és a megismerőtől különböző.
A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a
közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt tudatossá
téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen alapul, hanem
hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó feldolgozása is.
Mindazonáltal a megismertnek független fennállása a tudományos kutatás
számára is magától értetődő előfeltétel.
Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható pszichologiája
most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés aktusa és a
megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen egyszerű. A nem
filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink egyszerűen másolat-képei
a felfogott és megítélt folyamatoknak. Mélyebb elmélkedés azonnal
megmutatja ennek a felfogásnak a helytelenségét, sőt lehetetlenségét.
Képzeteink és ítéleteink mint nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem
lehetnek másolat-képei érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és
ítéleteink tehát nem másolat-képek, hanem legfeljebb _jeleiül_
tekinthetők a folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már
most az a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben
való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a
megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a kérdésre
megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán nincsenek csak
a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás és az ítélés
pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a képzetek és ítéletek
alkotásában saját természetünk, saját szervezetünk és pedig a fizikai és
a pszichikai is egyaránt részes. Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek
a valóságban semmi sem felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új
képeket alkot, amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja
meg most már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem
hallucinációk vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni, mily kevés vagy mily
sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink közé? Sőt lehet, hogy
összes úgynevezett ismereteink csak saját élményeink és ezeknek alapján
beszélhetünk ugyan öntudatunk állapotának és öntudatunk tartalmának
változásairól, de nincs semmi jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk
olyan folyamatokról, amelyek tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a
kérdésekből, amelyeket nem lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a
filozófiai ismeret-problémák.
Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és határai
iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik az
_ismeret-kritika_, a theoretikus filozófia egyik legnehezebb, de
egyúttal legfontosabb része is.
Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret _eredetének_ és
_fejlődésének_ kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy meghatározzuk
azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és amellyel a gondolkodás bír
az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak az érzékek nyujtják nekünk a
világképet? Csak az ész ragadja-e meg a dolgok valódi lényegét? Avagy az
elsődleges, másodlagos és harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása
hozza-e létre az ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az
érzelmi és akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a
nyelvnek jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását
az ismeretelmélet vállalja el.