_A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás_. Helyesnek
mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos ítéletekre vezet.
Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki, aki hallja és a hozzájuk
vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri, kénytelen igazaknak
elismerni. Mint valamely ítélet objektiv bizonyosságának második
kriteriumát tekintjük továbbá az illető ítéletre alapított várakozások
beteljesülését.
Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet többnyire
nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van példáúl arról,
hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk, egy bizonyos esetben így vagy
úgy fog cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a
barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.
A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely objektive
bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek, mint ezen
objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még tekintetbe vesszük azt
a körülményt, hogy a tudományos kutatásban nem mindig jutunk objektive
bizonyos, hanem nagyon gyakran csak többé-kevésbbé valószínű ítéletekre,
akkor a logikát úgy is definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és
valószínűség általános föltételeiről szóló tanítást.
Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán a
gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell kutatni, hogy
mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul előtérbe
mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak alapjáúl
szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a legbonyolultabb
meggondolások eredményei mind az ítélet formájában jutnak kifejezésre.
Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító mondat formáját vette fel s
így a mondat és az ítélet, vagy ahogy szintén mondhatjuk, az
ítélet-mondat minden logikai vizsgálat középpontja. Mikor helyes
formálisan egy ítélet? Milyen feltételek mellett lehet egy vagy több
helyes ítéletből új helyes ítéletet levezetni? Ezek azok a kérdések,
amelyek a logika főtárgyai. Ennek megfelelően a logikát úgy is lehetne
meghatározni, mint a _helyes ítélet_ általános föltételeiről való
tanítást.
De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen általános
feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni észrevételeket,
emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen ki. Minden olyan
ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket – természeténél fogva csak
szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad alkalmat logikai megvizsgálásra.
Ilyen vizsgálat csak olyan ítéleteken hajtható végre, melyek általános
állításokat tesznek, vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien
meghatározott és egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a
történés törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi
ítéleteknek nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.
Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja, legjobban
azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen szétbontjuk
elemeikre. Ezek az elemek itt _fogalmak_, olyan gondolkozási forma,
amely ugyan csak az ítéletben jut eleven hatásra, mindazonáltal logikai
célokra is önálló vizsgálatnak kell hogy vettessék alá.
Minden fogalomban benne van az _általánosság_ ismertető jegye. Mint sok
szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes hordozója olyan
tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek egy bizonyos
számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel, többnyire egy szó
tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan megszabott jelentése, vagyis
azok a tulajdonságok és állapotok, melyeknek hordozója a fogalom, adják
ennek a tartalmát, azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok
és állapotok találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos
logika már most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához,
hogy megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek
tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal
alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és mert
előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A tartalmi
vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem lehet őket sem
szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag formulázni.
A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.
Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután azt
kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és igyekszik
kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat levezetni. Ezt a
levezetést nevezik következtetésnek s a hagyományos logika így oszlik a
_fogalomról_, az _ítéletről_ és a _következtetésről_ szóló tanításra.
Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a felfogása
sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai természetére
vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két alkotórészéről beszéltek,
megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek alapjául szolgáló és általa
formált folyamat mind a két alkotórészt elkülönítetlenül tartalmazza. Az
ítéleti funkció pszichológiai és kivált ismeretelméleti fontosságáról
alább kell majd szólnunk. Itt azonban ki kell emelni, hogy a logika
teljesen jogosultan jár el, mikor az ítéletet fogalmakban oldja fel,
amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos
tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak nem
szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus eredeti és
lényeges természetére nézve irányadó legyen.
A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással azonban
nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt is, hogyan
alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban s ennek
megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit. Eközben, mint
Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának módszereit el kell
különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás módszerei a _fogalmak
defimiciója és beosztása_, valamint a _bizonyítékok_ különböző módjai. A
vizsgálat módjai közt aztán az _indukció_ és _dedukció_, _analizis_ és
_szintézis_, valamint speciálisabb módszerek is jutnak ábrázolásra. A
módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha leszáll az egyes
tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos módszereket szemlélteti. Ennek
megfelelően megkülönböztetünk egy általános és egy speciális
módszertant, amely utóbbi az egyes tudományok logikáját jelenti. _Wundt_
háromkötetes logikai művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel
roppantul kitágította a logika feladatát.