A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát minden
filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai rendszertől
és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött. Mindazáltal fennmaradt a
szoros kapcsolat pszichológia és filozófia között. Természetesen a
viszony a két tudomány között kissé megfordult. A pszichológus szigorúan
véve lemondhat mindennemű metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus
ma jobban rá van utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.
Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar jutni,
akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe venni, ahogy
azokat a természettudomány nyújtja, hanem még nagyobb mértékben a
pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok kikutatását a pszichológia
magára vállalja. Csak pszichológiai alapon jelölheti ki ma a filozófus
az emberi megismerés határait, csak a pszichológia segítségével
találhatja és értheti meg a formákat, melyeket megismeréseink
szükségszerűen öltenek. Csak érzéseink pszichológiai analizise
taníthatja meg, hogy milyen feltételek között tartunk valamit szépnek és
csak e feltételek ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész
számára. Csak annak beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk
végbemegy, mikor mások cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal
elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről
odajutunk, hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi
cselekvésre.
Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban
tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció erejébe
vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt hiszi,
túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem áll
szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak vele.»
De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai problémákhoz, bár
nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és szabad is elutasítania
magától.
Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös tényre
vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal vagyunk a
tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és hallással. A
pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény feljegyzésével, de
nagyon is erős a kísértés, hogy magyarázatot keressen. Ez pedig már
mélyen belenyúl az ismeretelméletbe.
Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint az
akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk az
erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az akaratszabadság
problémájához. Itt elsősorban szükség van arra, hogy a pszichológiai
tényállást pontosan és a filozófiai nézetre való minden tekintet nélkül
konstatáljuk. De épen ez a konstatálás gyakran magában tartalmazza a
probléma megoldását és nem lehet belátni, miért ne lehessen a
pszichológusnak az a bátorsága, hogy egy lépéssel tovább menjen a tények
konstatálásánál.
A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány, de
nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.