A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány. Tárgya
tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk, érzésünk és
akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet naponkint és
óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény közvetlenül adva van és
ismeretes. A pszichológiának ennélfogva mindig csak eseményekkel, mindig
valami történéssel van dolga, sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen
általunk átélt pszichikai jelenségek szubsztanciális, megmaradó
hordozójára vonatkozó kérdés, az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy
megmaradó, az élmények váltakozásában változhatatlan lelki lényegből
indulnak-e ki, nem tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy
ontológia problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek
székhelyére, egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma.
Mind e dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat,
melyek a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél
hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható
vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát mindez
nem érinti; ő átkutatja az emberi lelki életet, amely a
legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket ismerünk, igyekszik
folyamatait a legegyszerűbb elemekre visszavezetni és a bennük ható
törvényeket kifürkészni, teljesen függetlenül minden teológiai dogmától
és metafizikai hipotézistől.
A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy valamely
metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó kutatása
ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és teológiai dogmára. A
pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást adni a lélek lényegéről,
mint ahogy a mechanika sem tud az erő lényegéről. Itt is, ott is csak a
történés törvényét keresik. A pszichológia tehát merőben tapasztalati
jellemét tekintve, valamint módszereiben is nagyon közeledik a
természettudományokhoz, de a tárgyára való vonatkozásban ezektől
elkülönítve marad. A pszichológiának itt előadott felfogása, valamint
függetlensége minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.
A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja a testet
és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az emberi
természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a legalacsonyabb
kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak csaknem minden vallási
rendszere dogmává emelte ama hitet, amely mint magától értetődő
kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe is. Ennek megfelelőleg a
pszichológia mint a lélekről való tanítás az ókor, a középkor és az
újkor rendszereiben egy része a metafizikának vagy ontológiának.
Emellett azonban már aránylag korán megtaláljuk a tényleges lelki
életnek működése közben való megfigyelését is. _Plato_ és _Aristoteles_
roppant fontos adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben _Hippokrates_ az
orvos és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a
sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és a
neoplatonikusok (különösen _Plotinus_). Még a középkor scholasztikus
filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta – teljesen
terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind
energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és tizennyolcadik
században angol gondolkodók, mint _John Locke, George Berkeley, David
Hume, Adam Smith_ beható taglalással hatalmasan előbbre vitték a
tényleges lelki élet ismeretét, 1829-ben _James Mill_ (a híres logikus
és közgazdász _J. St. Mill_ apja) _Analysis of the Phenomena of the
Human Mind_ című munkájában létrejött a lelki életnek első,
metafizikától mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát
_Herbart_ emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott, hogy a
matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.
_Herbart_ nagy tanítványa, _H. Lotze_ 1852-ben megjelent orvosi
pszichológiájában a lelki életet fiziológiai kísérő jelenségeivel való
kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután _Fechner_ és _Wundt_
pontosabban megvizsgálták ezt a kapcsolatot részleteiben és egyúttal
vállalkoztak arra, hogy a lelki élet jelenségeit alávessék a
kísérletnek. Mindkét utóbbi gondolkozó megérdemli, hogy a modern
pszichológia alapítóinak neveztessenek. _Wilhelm Wundt_ egyfelől
_Grundzüge der physiologischen Psychologie_ című művében (először
1874-ben jelent meg, azóta számos újabb kiadást ért, magyarra is
lefordította _Rácz Lajos_), másfelől az első kísérleti pszichológiai
intézet megnyitásával Lipcsében (1879) hatalmas lökést adott a további
munkálkodásnak, melyet ő maga a leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei
intézet mintájára Németországban, Franciaországban, Angolországban,
Olaszországban, különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet
alakult, melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.
Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai spekulációtól
független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van hivatva, hogy
mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi élettel foglalkoznak és
amelyeket újabb időben a szellemi tudományok neve alatt szokás
összefoglalni, alapvetéseül szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és
irányok fejlődtek ki, melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.