A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a theoretikus
tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való törekvés a filozófiának
ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé. Különösképen a tudományos
természetszemlélet itt még teljesen a filozófusok feladata. Ennek a
fejlődésnek tetőpontját s egyúttal fordulópontját az ókorban
_Aristoteles_ jelenti, aki korának egyetemes tudását egyesítette magában
és összefoglalólag feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok
specializálódása és egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a
folyamat csak lassan és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli
megfeszített munkában az emberi szellem lassankint megtanulta, hogy
megfigyelt tényekből levonja a történés törvényeit s e törvények által
értse meg a természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a
munkának mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli
anyag gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
tudás összefüggése elvész.
Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második felében
az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv mutatkozik minden
filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az ellenszenvnek az alapja ismét
abban van, hogy a filozófia hosszú időn át mint a tudományok királynője
akart szerepelni s szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden
tudás legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy az
utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment, hogy
pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket letagadott és
lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a filozófiai
rendszerbe.
Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel kivált
_Hegel_ és iskolája lépett fel, a természettudománynak érvényesítenie
kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia arra, hogy a
megfigyelés és kísérlet útján talált tények és törvények minden
filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel bírnak. Sőt inkább az így
talált tények adják azt az alapot, amelyen a tudományos filozófiának
tovább kell építeni.
Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány és
technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy többségénél azt a
véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől megfigyelésen és
kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási mód vezet
megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben minden
filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen játéknak
tekintendő.
A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is alkalmazásba
vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki feladatukul. A nyelv,
a vallás, az erkölcs és minden szociális intézmény fejlődését
statisztikai és összehasonlító módszerrel kutatták és kutatják ma is és
itt is érvényesül a tények kultuszának és a spekuláció megvetésének egy
neme.
A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint nem
egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata abban áll,
hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő jelenségeket
lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz iránt, amivel mi
önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a törekvés, hogy a folyamatokat,
amint tényleg végbemennek, lehetőleg híven másoljuk le
gondolkodásunkban, mint módszertani szabály minden tudományos kutatás
számára rendkívüli fontosságú és ezért nem lehet elég gyakran elménkbe
vésni.
Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból semmiféle
módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy minden
úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell megformálni,
hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos kutatásnak észrevevésünk és
gondolkodásunk bizonyos általános tulajdonságai szolgálnak alapjául s
csak ezek teszik lehetségessé a kutatást, A tudománynak továbbá sohasem
egyes tények megismerése a célja, hanem a történés törvényeinek a
megismerése és így minden egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a
tudomány nevet, az egészre kell függesztenie tekintetét.
Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan felismerhető az
utóbbi években az egyes speciális tudományok művelőinél. _Wilhelm
Ostwald_ a kémikus, Lipcsében felolvasásokat adott ki a
természet-filozófiáról és folyóiratot is indított _Annalen der
Naturphilosophie_ (a természetfilozófia évkönyvei) címmel s a
folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a tudományos kutatás általános
kérdéseit megvitassa és a tudományos módszerekről és megismerési
értékükről vizsgálatokat indítson. A történetkutatók is belefáradtak,
hogy csupán csak adatokat gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy
megragadják a történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel
által megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a
tények lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől
lakott föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal
szélesebb alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga. Eszerint
nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint a valamely
speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen általánosabb és mélyebb
problemákig előrehatolni a filozófikus elmének sürgető szükséggé válik.
Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a filozófia
vagy sem? Feleletül _Schiller_ egy szavát lehetne variálni. _Schiller_ a
maga _Die Künstler_ című költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem
kevésbbé költemény, ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé
tudomány azért, mert több mint tudomány.
A filozófia tudomány, mert tudományos alapon és tudományos
kutatóeszközökkel dolgozik. _Több_ a tudománynál, mert a tapasztalatot
nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is kénytelen és mert céljának, a
harmónikus világnézetnek elérésén a fantáziának és a kedélynek is közre
kell működnie. A jelenkor filozófusának az az elutasíthatatlan
kötelezettsége, hogy a tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy
kiterjedésben elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a
gondolkozási eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak.
Ezekkel a tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy
legyen az a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy egésszé
szemlélje és foglalja össze.
Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított világnézetben
azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér a győzelemben vagy
a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a hit egy neme kedvessé és
értékessé lesz. Ez az a pont, ahol tudomány, művészet és vallás
egyesülhetnek, de mindig az alatt az előfeltétel alatt, hogy a tudomány
az alap és a gondolkodási eszközök tudományosak maradnak.