A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással. Közös
mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy egységes képpé
egészítsék ki, közös továbbá, különösen kezdeteikben, a naiv bizalom a
gondolkodás és alakítás erejében és az erős hit saját gondolkodási és
fantázia tevékenységünk alkotásaiban. _Plato_ nem hisz kevésbbé
szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek a
halál utáni életben.
Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az alkotó
és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz arra, hogy
minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos képzetek továbbá
a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél fogva tartják fenn
hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos hittételek örökölt közkincs,
melyet senkinek sem szabad büntetlenül érinteni vagy épen lerombolni. A
filozófiában ellenben az emberi szellem saját erejéből és az azelőtt
hittre való tekintet nélkül akar a világban tájékozódni s így akarja a
világ lényegét megérteni. A vallás tehát természeténél fogva
_autoritativ_ és _szociális_, a filozófia ellenben _kritikai_ és
_individualisztikus_.
Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. _Xenophanes_ szemükre veti a
homéroszi isteneknek az emberhez való hasonlóságukat és emberi
gyöngéiket, _Protagoras_ nem tudja, vannak-e egyáltalán istenek,
_Epikurosz_ pedig meghagyja ugyan az istenségeket mint ideális alakokat,
de megvon tőlük minden befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már
meglehetős korán kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia
egyesítésére. _Plato_ és _Aristoteles_ spekulativ úton jutnak rá egy
egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát különbözőképen
határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték a hagyományos isten és
hős-mondákat allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe
beilleszteni. A zsidó alexandriai _Philo_ (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység sokféleképen
használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és védelmére, azután
tanításainak formulázására filozófiai gondolkodó-eszközöket, de a hitet
határozottan a tudás fölébe helyezi. A középkor skolasztikus
filozófiájában aztán energikus kísérlet történik arra, hogy a keresztény
vallás dogmáit filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy
nem minden dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre
különválasztják a _természetes_ és _kinyilatkoztatott_ theologiát
(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz tartozik,
azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján hinni kell. A
látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán belül is ismét
feltámad.
Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika volt
rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a megfigyelést és
kísérletet, mint az empirikus megismerés legbiztosabb forrásait, míg a
mathematika a föltétlenül érvényes, a tapasztalattól látszólag teljesen
független igazságok rendszerét nyújtja, melyek magából az észből
merítetteknek látszanak. Telve a megerősödött megismerőképességbe vetett
önbizalommal, a filozófia hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon
a vallási problémákkal szemben és ezek még ma is buzgó elmélkedés
tárgyai.
A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így ezek az
emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.
A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad eleve mint
kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a lehetőségét, hogy
a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat olyan eredményekre jut,
amelyek tisztult vallási képzetekkel megegyeznek. Bizonyos, hogy a
filozófiai spekuláció az ókorban és a jelenben igen sokkal járult hozzá
a vallásos képzetek tisztázásához és ezeket theoretikus és praktikus
tekintetben közelebb hozta a tudományos világnézethez. Bizonyos azonban
az is, hogy a filozófia egy olyan általános és a kultúréletbe olyan
mélyen belenyúló jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül.
Az összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe kell
őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától átvezet a
filozófia és az egyes tudományok közötti viszony kérdésére.