Gyulai Ferencz az előnyt, melyet a Pécsi-ház rokonszenvének megnyerésére
a véletlen nyujtott, nem hagyá használatlan.
Szeretett mulatni, társalogni, könnyű és nehéz hódításokat tenni.
Udvarolt a szép nőknek, kellemesen tölté a perczeket azokkal is, kik nem
állottak a szépség hirében, s magok az éltes matronák sem említék őt
másként, mint hiúságának teljesen hizelgő dicséretekkel.
Minden tekintélyes házhoz járt, csak Deborah visszajövetele óta
Pécsiékhez nem, s most általok fogadtatott legszívesebben.
Az öreg úrral vitatkozott azon elmés, könnyű és gyermeteg
felszinűséggel, mely semmi kérdés mélységeit nem sejti, s mely az
ellentét bűbája által oly könnyen tudja a kellemes tudatlanságot a
komoly tudósokkal megkedveltetni. Pécsi sokszor mulatta magát az ifju
sajátságos ötletein, merészségeit hajlandó volt eredetiségnek venni, s
ha be is látta, hogy Gyulai annyi műveltséggel sem bír, a mennyivel a jó
nevelésű urfiak, kezdé hinni, mikép eszével mindeniket túlhaladja, s
mint a nyers gyémántnak csak csiszolásra van szüksége, hogy ragyogjon, s
nagy értékét a világ szó nélkül ismerje el.
Sokszor említé ezt Deboráhnak, ki mindig tudott – s néha ingerült
hangon, néha hideg közönynyel – Gyulai ellen valamit fölhozni, mi az
apának nem tetszett.
– Te nem akarsz igazságos lenni iránta, szólt ilyenkor az öreg.
– Te pedig, atyám! az ő részére vagy elfogult.
– Te hibáit nagyítod.
– Te jó tulajdonait fölpiperézed képzelődéseddel.
– Mivel bánthatott meg, leányom?
– Mivel babonázott meg, atyám?
– Szeszélyed lehangolja.
– Hiuságát nevelik dicséreteid.
– Csak nem tagadhatod, Deborah! nemes modorát és könnyed társalgását.
– Az önhitt ritkán jön zavarba. Kinek nincsenek mély érzései, minden
tárgyra hamar megtalálja az illő szót. S az oly egyén magatartása
könnyen lehet szabályos, kinek nem kell sem eszmékkel, sem
szenvedélylyel küzdeni. És állítottam-e valaha, hogy Gyulai
visszavonultan él, nem keresi fel a társaságokat, nem udvarol a nőknek,
nem képzeli megjelenését kellemes hatásunak? S kell-e ennél több a
biztos, a sima modorra?
– Leányom! a társaság még senkinek szellemet nem adott.
– De a szellem hiánya mellett még lehetnek furcsa ötleteink, s a kinek
csak szelleme van, egy egész társaságot mulattathat, a nélkül, hogy
valakit meg tudjon nyerni.
– S azt hiszed, Gyulait a nők nem találják érdekesnek? – szólt az apa.
– Még csak arra gondoltam, hogy én nem tudnám, – válaszolá Deborah sötét
daczczal.
A tetszelgést közönyünk szerelemre, szerelmünk közönyre ingerli. Deborah
nem volt egészen a szívtelenségig kaczér, de hiúságánál fogva nem
lehetett ment a hódítási vágytól, és élénk képzelődésénél fogva magát s
mást ámítani egyaránt képes volt. Érzéseit szeszélye gyakran elvitatta,
büszkesége legyőzte, de e szeszély és e büszkeség, álérzéseket is hamar
igtatott a valódiak helyébe, és a szivet, midőn kifosztotta, gazdagítani
látszott.
Gyulai, bár minden számítás nélkül, úgy viselte magát a szép és büszke
szombatos lány irányában, mintha a legkiképzettebb terve volna a
hódításra.
Gyakran megfordult Pécsiéknél, de érettük semmi társaságból nem maradt
ki, semmi örömről nem mondott le, semmi viszonyaiban nem korlátozá
magát.
Az atyával még többet szeretett időzni, mint a leánynyal, s noha Deborah
mindig hallott tőle valami lekötelezőt, a napok úgy teltek el, hogy a
legfigyelmesebb szem sem vehette észre a finom udvarlón a kecses hölgy
rendkívüli szépségének újabb meg újabb hatását. Hangja, modora,
nyájassága változatlan maradt. Nem közelített, nem vonult hátrább,
ugyanazon távolságot őrzé Deborah ellenében. A deli és büszke alak,
szelleme és bűbája varázsával nem látszott igézetet gyakorolni az
ifjura, s nem látszott szeszélyeivel, hideg modorával és hatásra
számított mellőzéseivel ennek kedélyére ingerlőn hatni.
Gyulai néha fölmelegült az öreg Pécsivel folyt viták alatt, de midőn
Deboráhval társalga, a művelt és udvarias lovag szerepét folytatá,
pontosan, egyformán, s gyöngéd, de visszatartózkodó modorban. Kalandori
ötletei, humora, szeles és könnyelmű viselete, mint a fátyol alá rejtett
háttér, néha elő látszottak ugyan lépni, hogy észrevétessenek, de semmi
oly érzéssel vagy hangulattal nem fordult elő ez eset, melyből Deborah
magának diadalt jósolhatott.
Hiúságát ez határtalanúl sérté.