A thyatirai angyalon kívül a sardisit is a hitterjesztés ösztöne
Fehérvárra csábította.
Ez a szombatosok szemefénye volt.
Erkölcsében a thyatirai papnál kevésbbé vala ugyan szigorú, de elméje
magasabb, modora kellemesebb és külsője oly megnyerő, hogy nemcsak
községe, de a szombatosok egész felekezete bálványozta.
A szerencse mindenütt követte.
Mint koldusgyermek lépett egy híres szombatos orvosnak házába. A kegyes
és tudós ősz férfiu az alamizsna fillérje helyett ruhával látta el a
rongyba takart, a hideg miatt reszkető fiut, s midőn megtudá, hogy a
betűket ismeri, szolgálatba vevé, iskolába küldötte s üres órái alatt
maga is oktatá.
A már tizenötévet betöltött gyerek, ki még csak a nyomtatott betűket
tudá megkülönböztetni, hamar haladott az ismeret gyűjtésében, s midőn
pártfogója meghalt, az új hit a szenvedett veszteségért leginkább benne
keresett kárpótlást, mert bár felső iskolákat nem hallgatott, s külföldi
egyetemre utazni nem volt pénze, a hollandi híres tanintézetekben
tudorrá avatott református papokat is a szentírás magyarázata fölött
támadt vitákban gyakran szögletbe szorította.
Neve az egész környéken hamar lett ismeretessé.
De a jó szerencse máskép is kedvezett neki.
Az orvos szép és egyetlen leánya tudniillik, a gyász kitöltével, hozzá
ment nőül. Hasztalan igyekezett az anya lebeszélni, hasztalan
botránkoztak meg fiu-testvérei és a rokonok.
Nem tagadhatni, hogy e házasság kicsinyben esemény volt, s hire húsz
mértföldig is elterjedhetett, mert Klára tősgyökeres székely családból
származván, nemesi jogokkal birt. Szép bútorokat, hat jármos ökröt,
eresztő fejős teheneket, finom kamukát és fehérneműt, sőt egész tuczat
ezüst kést, kanalat is vitt hozományúl. A mi pedig mindennél több, keze
után, egész az alkirálybiró fiáig, a székely urfiak szine vágyott.
Klára nevelésénél és választékos izlésénél fogva a nemes kisasszonyok
sorába úgy be is illett, mint virágos kertbe a százlevelű rózsa.
A szombatos pár szerény laka csakhamar legyőzte a kálvinista pap házát,
s vetélkedett, bár nem nagyságban, kényelemben, az egyházi gondnok
cserepes épületével is, mert a férj derék gazda, a nő tűzről pattant
gazdasszony volt és mindketten birták a kevésből kijöhetés titkát, s
azon adományt, hogy rajtok és körülök minden szebbnek, díszesebbnek és
kellemesb formájunak tűnjék föl, mint máson és más helyt.
Miért vállalt a szorgalmas és családi körében boldog férfiu új
hitsorsosai közt oly egyházi méltóságot, melynek létezése sem volt az
ország által elismerve, s melynek foglalatossága sok, de jövedelme épen
semmi? E kérdésre csak annyit válaszolhatok, hogy így szokott az ember
kedvencz eszméjéért áldozatot hozni, így lépünk át, ha a lelkesedés
megragadott, csendéletünkből a veszélyes, s néha még dicstelen
tevékenységbe is.
Klára hozományának jelentékeny részét megemészté e változás, de férje
naponként közelgeni látta az alkalmas perczet új hitök országossá
tételére, s mint paptársa, ő is Pécsi Simonnak tevékenységre nógatása
végett jött Gyula-Fehérvárra.
*
A szárdisi angyal derült arczczal lépett egy szombatos pék ajtója elébe,
midőn a harangok megkondulása nagy csoportozatokban kezdé vonni a népet
a székesegyházba, hol Dajka püspök volt szónoklandó. Mikor fogják szent
elmékedéseimet ennyien hallgatni? mikor mondhatom el büszkén: Klárám! te
nem szégyelheted, hogy a pórfiut, hogy a szegény koldust választád
férjül? Reméljünk! Az új Jeruzsálemnek alapja megvettetett, épületei
hamar fognak emelkedni!
Ily gondolatokba merűlve a szárdisi angyal észre se vette a kék darabont
káplárt, ki a pékhez betérve, egy pohár méhsör mellett róla tudakolt,
szemét rajta tartá, s midőn több kérdezője nem volt, melléje simulva
kezét vállára tevé.
– Nem tetszenék-e kegyelmednek – szólt durva nyájassággal – az én
társaságomban egy rövid sétára rándulni?
– Talán valami ügye van kendnek velem? – kérdé látható nehezteléssel a
szárdisi angyal.
– Van ám, még pedig a javából, – szólt a káplár.
– Mi tetszik hát, szóljon!
– Nekem ugyan semmi, de annál több Kassai uram ő nagyságának.
E névre a szárdisi angyal egészséges, életvidor arcza sápadt lett.
– Kendet hozzá kell kisérnem. Karabélyom töltve, kopjámat látja, tessék
tehát csendesen előttem haladni.
A fogoly, mert helyzetéről többé kétségben nem lehetett, csodálkozásából
alig birt magához térni. Mi baja lehet vele Rákóczi miniszterének,
gyanítani sem tudta? Visszatekinte multjára, s tisztának találta, mint a
tükröt. Bizonyosan új vallása foroghat szóban, gondolá. De miért
kezdenék épen ma s épen rajta a szombatosok üldözését? Mit
bizonyíthatnak be e perczben ellene? S ha törvényes adatokat csak
nyomozás útján szerezhetnek, miért tevék őt fogolylyá, mielőtt
vádolhatnák? s miért vezetik, mint rabot, börtön helyett a fejedelmi
palotába és az ország első hivatalnoka szine elébe?
A szárdisi angyal e komor kérdéseket forgatá elméjében. Kedélye
befellegzett vala s arcza, ha nem is félelmet, megdöbbenést árult el.
– Most üt a kisértés órája! Légy hív mindhalálig s neked adom az életnek
koronáját, mondja a szentirás. Atyám! ha lehet, maradjon el tőlem e
keserű pohár! szól a Megváltó. Szegény Klára! Oh! az én kedves kis
gyermekeim! Mi tevő legyek?
Ily eszmék követék a szárdisi angyalt a fejedelmi irodába. A
levéltárnokon, s egy pár diákon kivül a nagyteremben alig volt ember. Az
egész szobasor oly csendes, mintha bezárt templom volna, s a szombatos
saját lába kopogásától megdöbbent.
Végre a fogoly és őre, hosszú, de aránytalanul keskeny kabinet
küszöbéhez értek, honnan egy karszék vánkosai közül Kassai uram kis
testének egyes részletei és egész kopasz nagy feje valának láthatók.
Az öreg úr előtt durva keresztkötésű irományok hevertek. Csak kezét
tartá rajtok, szemét a belépőn. Hm! posztóruhája, nadrágja, csizmája és
dupla süvege van! Négyszeres megsértése a törvényeknek. Hm! E szavak
hatottak a karszékből a szárdisi angyalig, kinek szivét e különös
üdvözlésre remegés fogta el.
– Laczkó Istvánnak hivják kendet, hüm! És a másik neve?
A szárdisi angyal szótlanul állott, igézetes kényszerüséggel a
karszéknek szegezve tekintetét.
– Nó! hangzék Kassai lapos ajkairól, nó! hangzék ismét, és még ferdébb
mosolylyal.
– Ha a kormány, válaszolá a fogoly, bizonyos hitfelekezethez szításom
iránt gyanut táplál és üldözni akar, van elég eszköze nevemet
kinyomozni, s egészen fölösleges, hogy saját vallomásom által terheljem
magamat, és önszántomból gyűjtsek fejemre parázst.
– Ez bátran van mondva: Ananiás-Azariás-Nisael-Szombaton-viaskodó uram!
ez a keresztre feszítést áhítók merészségével van mondva, de én tőled
álnevű Laczkó István valóságos nevedet kérdem.
A szárdisi angyal fejébe tódult minden vér, s erélye ismét megtört.
A korlátnok az irománycsomagra tevén kezét, száraz gúnynyal mondá:
– Téged Szőke Pistának hívnak s nagyrápolti féltelkes jobbágy vagy.
Földesurad Döbrögi Péter uram volt. Tíz éves korodban atyádat egy
erdőfoglaláskor agyonütötték. Döbrögi Péter, hogy atyád érdeméért
megkülönböztessen, saját konyhájában kuktává tett, de te a szakácsnak
nem akarál engedelmeskedni. A hátadra mért husángokat, hum! zokul
vetted. A serpenyő és nyárs mellől megszöktél, egy izmos, ép gyereket
lopván el ez által jámbor földesuradtól. Anyád nemsokára kimult.
– Szegény anyám! sohajtá a szárdisi angyal.
– Nem arról van itt szó, Szőke Pista, hogy néhai anyád szegény-e vagy
nem. A baj az, hogy te szökött jobbágy vagy, és örökséged tizenhat kerek
év óta üres. Ennyi idő alatt senki sem tett róla robotot, senki sem
adott tizedet, senki sem állított katonát, senki sem fizetett adót. A te
féltelked többnyire hasznavehetetlen földekből állván, népesítlen
maradt. Én tavaly megvevém Döbrögi Péter uramtól a rápolti birtokrészt,
még pedig a jobbágyok minden restantiájával együtt. Érted-e?
[Illustration: – Téged Szőke Pistának hivnak.]
Ekkor egy diák a korlátnokhoz valami iratot hozott ellenjegyzésre.
Kassai hosszasan tudakolt tőle minden apróságot, hagyván azalatt a
szárdisi angyalt a rémítő gondolattal küzdeni, hogy feleségestül,
gyermekestül örökös jobbágy, még pedig egy fukar, szívtelen földesúrnál.
– Szőke Pista! én téged még ma Rápoltra indítalak, szól a korlátnok
vigyorogva.
– Holttestemet küldheti nagyságod oda, magam nem fogok menni.
– Hm! tehát öngyilkosságra készülsz! Nem jut-e eszedbe, hogy feleséged
vagyonából a tizenhat évi robot és tized hátralékját sem hajthatnám be.
Boldogtalan! Meg akarsz-e károsítani? Porontyaidból hogy sajtolhatom ki
pénzemet? Egyik gyermekedet pujka-, a másikat sertéspásztornak fognám
használni, de nőd nemes leány. Akaratja ellen tulajdonomnak nem
tekinthetném. El kellene kölykeitől űznöm. S ha anyai szeretet
ösztönéből a telken maradna is, igen gyönge, igen kényes. A háromágú
korbács sem szoktathatná hamar a kapához és sarlóhoz.
– Mennyei atyám! kiáltá a szerencsétlen szombatos, hát csakugyan
beteljesül az idő, midőn a sátán hatalmat nyer a világ feletti
uralkodásra? Hát csakugyan néhány nap mulva azon év fog kezdődni,
melyben az ötödik[7] angyal trombitájának hangjára egy csillag hull a
földre, s a megrendült égsarkakkal együtt az erkölcsi rend tengelye
kisiklik helyéből? Szent atyám! most kezdődnek-e ama szörnyű csapások,
melyeknek nem szabad az embereket megölni, de gyötreniök kell
éjjel-nappal oly iszonyúan, mint a scorpió marása miatti gyötrelem?
Rajtam kezdődik-e előjele a jósolt időknek, melyekről mondatik: keresik
az emberek a halált és nem találják meg, kivánnának meghalni, de a halál
elmegyen előttök? Mit vétettem, hogy homlokomon nincs az Isten
pecsétje,[8] mely védelmezzen a sátán véres körmeitől? S ha bűnös is
valék, miért választattam épen én a legnagyobb büntetésre, hogy
tudniillik saját élő szemeim fedezzék fel először az Antikrisztust?
Kassai! ha a bűn és elvetemültség eszményének meg kell testesülni, mint
megtestesült a szeretet a Krisztusban, akkor te vagy az Antrikrisztus!
Annyi fájdalom, annyi kétségbeesés és magasztaltság volt a szombatos
arczán, hogy még Kassai is némi megütközéssel tekintett rá, de hidegvére
hamar győzött a percz benyomásán.
– Szőke Pista! nem költészetről van köztünk szó, hanem pénzről,
robotról. Te öngyilkolással jogomtól akarsz megfosztani, azonban én sem
estem fejem lágyára. Rajtam túl nem teszesz. Feleséged és gyermekeid
bőrén kiveszem, a mit benned vesztenék. Most pedig pórruhába öltöztetve
tartalak három napig a börtönben. Melléd tétetek egy éles tőrt, melylyel
minden perczben kivégezheted magadat; ha három nap elteltével élve
maradsz, Nagy-Rápoltra vitetlek azon roskadt kunyhóba, melyhez
maradékostul tartozol. Nőd és gyereked utánad fognak jönni. Egy év alatt
a deres oly munkás paraszttá alakítand, a milyen szájas pap vagy most.
Ha a négy bevett vallás valamelyikének hivei közt mester, egyházfi, vagy
sekrestyés lettél volna, most jogom nem lenne téged a röghöz
visszavitetni, de midőn szombatosoknál angyal vagy, rápolti hajdum
pálczája alá esel vissza. Hm! nem disznó orrára való az arany perecz!
Nem parasztnak való az új vallás készítése. Három nap mulva ismét
találkozunk.
Kassai száraz köhögések közt vonult ki egy falajtón.