Ha Szőke Pista e megaláztatást új hitéért szenvedte volna, ha Szőke
Pista valami vakmerő bűnért vitetnék börtönbe, akkor talán emelt fővel
lépne sorsa elébe, talán maga tépné le testéről az úri ruhát, hogy az
utczaseprő durva és szennyes rongyait adhassák reá a poroszlók. De most
visszaborzadt attól a gondolattól, hogy a fejedelmi iroda tanuja lehet
átöltöztetésének, s hogy midőn majd az utczán hurczoltatik, midőn a
bámészok tudakolni fogják a hajduktól: kit visztek a tömlöczbe? ezek
vállvonva mondhatják: csak egy szökevény jobbágyot, kit földesura
megtalált.
Van oly büszkeség s még a nemesebb természetekben is, mely inkább retteg
a balhelyzet szégyenétől, mint a bűn súlyától.
A kék darabontok beléptek, de kezökben czondra, abaposztóból szabott
nadrág és paraszt bocskor nélkül. Fegyver közé fogták a fegyenczet,
kinek lélekzete szabadabbá lett, midőn a szelidebb bánásmódot látta.
Kassai irodájából a várfalak mellett, a közfigyelem magára vonása nélkül
értek a kijelölt börtönhöz, mely a kapisztrán-kápolna szomszédságában
feküdt.
A porkoláb a letartóztatott nevét nem kérdé. Redős vén arczának hideg
vonásain, ha valami, úgy egy neme a tiszteletnek, egy árnya azon kedvező
sejtelemnek csillámlott át, hogy úrral van dolga.
Kötött sipkáját tar homlokán kissé megmozdítá, s kezébe a bokorkulcs
mellé vékony rövid lábvasat vett, mely karikástól együtt alig birt három
fontnyi súlylyal.
Szőke Pista sötét, de tág pinczébe vezetteték, mely egykor, mint az
ászok rothadt maradványai mutaták, sok hordót, utóbb, mint a falbékók
hosszú sorából gyanítni lehet, sok bűnöst, s köztök kétségkivül nem egy
ártatlan üldözöttet is, rejtett penészlepett, nedves és dohos keblébe.
A porkoláb Szőke Pista lábára zárta a vasat, a kisérő őr pedig a
pinczeszöglethez vezetvén őt, a falbékót szorítá jobb kezére. Csak balja
maradt szabad, hol a szív dobog, mely az élet kerekeit forgatja, s
melynek mozgását a legkisebb gyilok is, ha irányát elszánás vezeti,
rögtön megszüntethetné.
De Kassai gúnyos igérete ellenére, az ölőszer, szintúgy mint a pórruha,
sehol sem vala. Szánalomból-e vagy fondor terv miatt? gyanítni is alig
lehetne.
A falbékó Szőke Pistának szabad mozgásra csak félöl széles és egy öl
hosszú tért hagyott. Ez vala talán a világtól számára kiszakított azon
rész, melyből szenvedésének története mélyebb és mélyebb sülyedések közt
fog tovább ömleni, hasonlóan azon folyamhoz, mely a hitrege szerint, a
föld szinéről eltűnvén, végre még a pokol üregéig is utat lel magának,
hogy sötét hullámaiban a kárhozat szellemei fürödjenek!
A rab tompán, fásúltan hevert a nedves földön, hátát a penészborított
falnak támasztva. Feje mélyen hajlott keblére. Arczának kifejezés- és
majdnem érzés nélküli vonalait a börtön félhomálya elől is rejtegetni
látszott, mintha a tanútlan magánynak ezer szeme volna, melylyel néz,
itél és gúnyol.
Mennyi kínnak és őrjöngő eszmének kellett a kedélyben tombolni, az
arczon átviharzani, míg egy pár rövid óra alatt a túlizgatott idegek ily
aléltsága bekövetkezhetett.
Szőke Pista nyelve majdnem szájpadlásához tapadt a szomjuság miatt.
A vándor, ki rekkenő nyárban, szellőtlen rónán, csillogó, égő fövényben
utazik, nem lehet tikkadtabb, nem sóvároghatná az ég harmatát, a forrás
cseppét inkább, mint e szegény fogoly, kit tél közepén egy nedves üreg
árnya vesz körül.
Testi aléltsága már a legfelsőbb fokra hágott, midőn az utczazaj, mely a
beteg asszonyt ágyából ki és a halál karjaiba szólítá, az ő börtöne
ablakain is besivalkodott, hogy a dermedt érzékeket bősz erejével
föloldja megkötöttségökből.
Szőke Pista figyelni kezdett, s a mit hallott, a mitől zengett az utcza,
a szombatosok káromlása, a szombatosok ellen szórt átok és fenyegetés
volt. A népvéleménynek e felekezetet üldöző iránya megrendíté őt, s épen
váratlanságával nagy hatást gyakorolt kedélyére. Mert a Székelyföld azon
vidékein, hol ő és társai az új igét – bár titokban – hirdették, a
bevett vallások követői irántok kirivó gyűlölséget nem tanusítottak.
Erdély többi részeiben pedig annyira ismeretlenek voltak a szombatosok,
s babonáiknak oly kevés fontosságot tulajdonítottak, hogy még e secta
létezése is ritkán jött szóba.
S épen a türelem, a közöny félreértése nyújtott a hevesebb vérmérsékű
szombatosoknak reményt a bevett vallások közé soroztatásra. Csekélységök
bizonyítékában jövendőjök kezességét vélték.
Mekkora csalódás!
Szőke Pista tehát most hallotta először hitsorsosai dühös szidalmazását.
A mennyire csak lánczai engedék, közel vonult az ablaknyiláshoz.
Lázas figyelemmel kapott föl minden hangot, s hő képzelődése e
töredékekből egészíté ki a künn történteket.
Észrevevé, hogy a szombatosok elleni gyűlölet a tömeget megtámadásokra
vezette. Gyanította, hogy valaki e dühnek áldozatul esett, sőt eshettek
többen. Hallá különösen a Pécsi nevet szidalmak közé vegyíttetni, s a
nép szétoszlásának folyama és a rögtön beállott csend sejteté, hogy
katonaságnak kellett a szombatosok védelmére sietni.
– Ah! tehát minket a kormánynak kell a széttépéstől oltalmazni? Nem a
törvény, de a közvélemény kövez-e meg? Hát nem is a bakó lesz bakónk,
hanem a gyönge leány körmeivel, a reszkető agg átkával, az erőtlen
gyerek az utczasárral? S csak azért prédikálok új hitet, hogy hahoták
közt vettessék családom az utolsó itéletig rabigába? Mivel érdemlem
büntetésedet, Izrael és Jákob Istene! kiről mondják, hogy nemcsak
boszuálló, de igazságos és irgalmas is vagy? Oh! a börtön sötétsége
elhomályosítja lelkemet! Jehova, oltalmazz a bűnös gondolatoktól!
Szőke Pistának sűrűn omlottak könnyei orczájára, a kézbilincsre s a
különben is nedves földre.
A vértanuságot a hiú ember is gyakran hetykén fogadta el, midőn a
máglyához vagy bárdhoz kisérte a nép rokonszenve, de a legszilárdabb
jellem sem hallhatja megrázkódás nélkül a polgári hatalom és a
közvélemény egyértelmüleg hozott halálitéletét.
Új Jeruzsálem angyalai között pedig, ha nem is a leghiúbb, de a
legcsekélyebb akaraterejű Szőke Pista volt.