Aggódva néz körül az ifjú.
Még pusztább lesz a róna egyre.
A bánat mély forrását még
Retteg magában felfedezni.
Ő most a szabad föld fia,
Ott áll mellette Szemfira.
A délsugárban ott ragyog
Fölötte a derült nap.
Mi bántja hát az ifjú szívét?
Mi gond kinozza őt ilyenkor?
Az Istennek madarkája
Életgondot nem tanul.
Nappal a fészkét csinálja
S alszik benn gondatlanul.
Míg a nap süt, minden reggel
Isten szava kelti fel,
Dalol a madársereggel
Tavasz virág keltivel.
Forró nyárnak jő nyomába
Ködös ősz, deres határ,
Tengeren át más hazába
Repül a dalos madár!»