A czár rendkívüli szemlét tartott a Mars mezőn.
A rendes szemlék május 21-én, a védszent Miklós napján s szeptember
20-án szoktak megtartatni. Ez rendkivüli volt: csupán a testőrezredek
fölött.
Ezek nem olyanok, mint a többi hadsereg. Minden ezrednek külön
egyenruhája van: a nemes testőrlovagok ruhája fehér, aranyos fényes
mellvérttel; a testőr vérteseké világoskék, fehér ezüstözött pánczéllal.
A jeruzsálemi ezred öltönye karmazsinpiros, aranyozott vérttel s ennek
minden tisztje a Szent-János rend lovagja egész a káplárokig le: a
közkatonák mind nemes emberek.
S minden ezrednek multja, története van, a mit fennen emleget s az mint
hagyomány megy át az utódokra s a nevét elveszni nem engedi.
A jeruzsálemi Szent-János ezredet kétszer aprították úgy össze a
csatában, hogy nem maradt egy századból több tizennyolcz embernél.
A Preobrazsenszki ezred sokat tart arra a hirére, hogy Iván czárt ő
tette le a trónról, s Erzsébetet ő emelte helyébe. A ki ebbe az ezredbe
jutott, mind nemes levelet kapott.
Az Izmailoffszki ezred hét csatatér döntő diadalait hordja zászlóján,
Borodinonál fele ott maradt halottan s egy sem jött haza seb nélkül.
Ezek az aristocratiái a testőr hadseregnek.
A többi testőrsereget is jellemzi a tarka változatosság. Huszárok,
mindenféle szinű egyenruhákban, vértesek, lovas granátosok, hidászok,
kozákok, s aztán az ázsiai csapatoknak fantasztikus fegyverzetű
csoportjai: a kirgizek, kalmukok, karcsu dárdáikkal, nyilterhes
puzdrával a hátukon; cserkeszek, pikkely-pánczélaikban, hegyes
sisakjaikkal, – és aztán az ágyúk hosszú sora, a hadi társzekerek, mind
világos zöldre festve, a hidász vonatok, a kerekekre tett hajóhad, mind
ez egy roppant térre felállítva, négyszögökben, mértani vonalakban, a
mik egy jelszóra megmozdulnak, előre rohannak, falként megállnak, mint
egy felhúzott gép.
Nem méltán képzelheti-e magát egy Istennek, a kinek egy intésére mindez
áll és mozdul?
S csak egy másik intés kell, és előre fog rohanni s végig festi vérével
a mezőt.
Mikor a testőrsereg kimozdul Szentpétervárról, az azt jelenti, hogy a
hadjárat megindult! Szedje össze minden erejét az, a ki ellen felkelt!
A Mars-tér közepén vannak felütve a pompás sátorok a czár, a külföldi
követek, a kormánytagok számára; de ő maga paripáján lovagol, kisérete
élén s végig mustrálja a felállított hadcsapatokat; a mint ellovagol az
egyes ezredek előtt, azok egész köszöntő verseket kiáltanak eléje,
ütenyre, mint egy óriási szinpadi kar, s mereven tartva a közben a
puskát, kardot, dzsidát kezeikben.
A czár arcza oly ragyogó, mint maga az a verőfényes nap. Mindenki a
lipcsei hőst látja még egyszer benne. A hadsereg lelkesedése ő rá is
elragadt.
S e sorban álló, vezérszóra üdvözlő ezredek között ott vannak azok mind,
a kik ellene összeesküdtek. A tisztek tarsolyában meg lehetne találni a
«szabadember katechismusát.» De ez egyetlen szóval: «előre!» meg lehet
fordítani valamennyit. Az összeesküvő ezredek az ellenségre fognak
rohanni s azt mondják, hogy «éljen a czár.» Mikor az megmutatja nekik a
csatamezőt, elfelejtik minden panaszukat; elfelejtik, hogy meg akarták
őt ölni s rohannak érte meghalni.
Ilyen az orosz nép. A szabadságvágy elnémul a harcz alatt.
S aztán azt hiszi az a szegény katona, hogy ha ő a vérét ontotta idegen
földön, attól az ő hazájában lesz zöldebb a fű! A pópái azt verték a
fejébe, hogy a ki idegen országban elesik ellenség fegyverétől, az
otthon támad fel újra, s mindjárt megtalálja szülői házát, feleségét,
gyermekeit s ha rabjobbágy volt, felszabadul.
A hadvizsgálás után maga a czár veszi át a vezényletet. Fényes
hadmívelet indul meg: egészen az ő terve szerint. Az akkori korszak
hadtudománya, a rohamrendszer egyik remeke készült az lenni: kiszámított
támadás hadi oszlopokkal, lovas tömegekkel és ágyutelepekkel. A
nyargonczok széthordták a rendeleteket s vágtatva jöttek és mentek
keresztül-kasul a nagy Mars-mezőn. A czár maga osztotta parancsait s
távcsővel nézte azoknak végrehajtását.
Egyszer egy segédtiszt vágtat oda hozzá s megáll előtte.
– Sire!
– Mit hoztál? Röviden mondd!
Az ellenség ágyui megdördültek a támadó hadoszlop ellen.
– Sire! Mondá a tiszt. Nariskin Zsófia herczegnő ez órában adta át nemes
lelkét az örökkévalóságnak.
A czár szivéhez kapott. Oda volt találva. Pedig nem is volt az ágyúkban
golyó!
Jobbjában aláhanyatlott a kard, baljával eltakarta arczát.
– Tévedéseimnek büntetése ez! Rebegé csüggeteg hangon.
S a fényes ember nem volt már sehol. A fél Isten nem volt sehol. Egy
összeroskadt alak ült már a helyén: egy ember, a kit a sors végső
csapása a földig alázott.
Ordíthatjátok már a «hurrát!» Rengethetitek már a földet rohanó
dobogástokkal! Ki van véve a vezérből a lélek ezzel a szóval: «meghalt
Zsófia!»
A táborkar főnöke, Miloradovics utasításokat kér a fejedelmi vezértől a
harczjáték további működése iránt.
– Hívjátok őket vissza, mondá a czár. Küldjétek a csapatokat
kaszárnyáikba vissza. Be van végezve minden.
Azzal megfordítá a lovát s indult a sátora felé vissza, mélyen
aláhajtott fővel; a kik visszatérni látták, alig ismertek rá elsáppadt
arczára.
A hadtestparancsnokok aztán alig birták a hadcsapatokat kibonyolítani és
helyeikre visszavezetni. Olyan zúgolódás támadt, mintha egy vesztett
ütközet lett volna az.
A czár azt sem várta meg, hogy végigvonuljanak előtte a hadcsapatok, a
hogy szokták, tábori sipjaikkal, kardalaikkal, dobjaikkal. Ott hagyta az
egész tábort a nagyherczegekre, s maga a troikájába vetve magát,
hazahajtatott a téli palotájába.
Felsietett dolgozótermébe. Ott voltak az asztalán kiterítve nagy,
nevezetes iratok; világrendítő, korszakmegfordító, népátalakító, nagy
elhatározások. Csak az aláirásra vártak még.
A czár szomoruan végig nézett rajtuk. Olvasott belőlük, de nem azt, a mi
a betükbe volt irva, hanem azt a palimpsestet, a mit a fatum ir
keresztül az emberek szépen kidolgozott tervein.
Aztán nyalábra fogta mind az egész irathalmazt: sok éjszaka fáradságos
művét, s beleveté a kandallóba, tüzet gyujtott alá. Nariskin Zsófiának a
menyasszonyi hozománya volt az mind! Hamu lett belőle.
Azután leült az asztalhoz s levelet irt.
Csak e két szó volt benne:
– Jöjj vissza.
A levélborítékjára ez a czím jött:
– Arakcsejeffnek.