A hogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével sympathicus
összefüggésben volt, a mint Zsófia arcza elevenülni kezdett, az ő
életkedve is visszatért. El kezdett foglalkozni az államügyekkel.
Dolgozószobájában halommal állt már a sok elintézetlen irat, a mit
tanácsosai felhordtak, vagy a melyek a szent Zsófia postájával érkeztek
hozzá, s a mikbe az utóbbi hónapokon át bele sem tekintett. Elővette
azokat s a halmaz örvendetes apadásnak indult. «A szent Zsófia postája»
sajátszerű intézmény volt Sándor alatt. Czarszkóje Zélóban volt egy
iroda, a hova mindenki beadhatta a levelét, a mi egyenesen a czárhoz
volt intézve. A postás kért a levélért tíz rubelt; de se azt nem
kérdezte, hogy ki küldi? se azt, hogy mi van benne? Lehetett az panasz,
esedezés, vád, vagy miniszterszidás; ajánlat, vagy alkotmányterv; a czár
azt megkapta egy óra mulva, ha otthon volt s utána küldték, ha utazott.
A mi a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelensége volt, felhagyott
éjszakai kóborlásaival a város utczáin s a bőjt első estéjén a czárnéval
együtt vacsorált. Föltette magában, hogy tudatni fogja vele azt az
örvendetes eseményt, a minek az ő lelke úgy örül. Erzsébet lesz az első,
a ki azt meg fogja hallani tőle. Még eddig senkivel sem közölte azt.
Maga a solovecski patriarcha is csak arról van értesítve, hogy junius hó
21-ikén legyen jelen a Petrovszki szigeten, Péter czár hajdani
lakházánál, ott egy ifju pár fog rá várni, a kit össze kell esketnie.
A czár ez idő alatt minden folyamodást, a miben valami kegyosztásról
volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek megengedte a
visszatérést; politikai foglyokat kibocsátott börtöneikből.
Puskin nem hasztalanul áldozta fel szivét.
Az ő gyöngédsége varázsolta vissza Zsófia arczára a boldogság mosolyát,
s a boldogság oly csalókán tud hasonlítani a jó egészséghez. S ez a
mosoly volt az, mely az egész ország fölé derült eget varázsolt.
A mikor Puskin pontosan megjelenve arra a perczre, a melyen várták,
hozta a maga virágcsokrát s aztán az eléje szaladó leányt megdicsérte jó
kinézéseért, melléje ült és elmondta neki az egész város pletykáit;
kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat csinált belőle; leült vele
kártyázni, s engedte csalni és hagyta nyerni, s végül magát
kinevettetni; regényeket, költeményeket olvasott fel előtte;
megtanította mindenféle játékokra; meghozta számára az üvegházak első
gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; lerajzolta, lefestette, akármilyen
rosszul találta; s közben rabolt tőle egy-egy (olyan szivesen engedett)
csókot s engedte magát érte megczibáltatni: hát akkor Puskin egy egész
országot tett boldoggá!
Megérezték azt még a távol Bajkál-tó mellett is, a kik az ólombányákban
követ vágnak! Mert a hány csók hullott Zsófia arczára, annyi láncz
hullott le az ő kezeikről.
A czár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni Zsófiát, a
mikor már Puskin eltávozott, a leánynak az arczán láthatta az eltöltött
órák boldogságát.
Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mondott neki Puskin!
Néha még politizáltak is. A leány kivallatta Puskint, hogy mit akarnak
ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán megvallotta, őszintén, a
hogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, hogy nekik bizony parlamentes
alkotmány kell. Ő közöttük vannak sokan, a kik olyan szépen tudnának
szónokolni, mint az angol alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a
parlamentben, az nagy megelégedésükre szolgálna. A ki a kormányon van,
majd gondoskodnék róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár,
kirgiz, kalmuk, jakut, baskir és csukcsi képviselőkből, a kik az orosz
karbonarikat leszavazzák s azzal a rend fentartva, az ország
megnyugtatva lenne. Az ország pénzügyeit is ellenőriznék, s ha egy
miniszterről észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki: «pusztulj
innen! már most hadd lopjon más!» Sajtószabadság is lenne s az ujságirók
egymást ütnék, a helyett, hogy most mind egy embert szidnak.
Biz ők azt akarják kivivni.
A czár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor ugyanezeket a
dolgokat Arakcsejeff adta elő neki.
Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerülnek a boldog idők, mint ez
előtt tíz évvel, a mikor az udvari estélyeken, a czár hallatára lehetett
beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos szabadságról, s a
szabadkőmivesek hirlapjaik útján hivták össze a páholyaikat.
Zsófia javulása még magát az orvost is megcsalta. A kórtünetek egészen
megszüntek. Történnek egyes csodák (a természet hatalma kimeríthetlen),
hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet gondolni a
menyegzőre.
Sándor meghozatta a pompás kelengyét Párisból, a miben a rózsaszin
menyasszonyruha és a platinából készült diadém is ott volt s megvolt az
öröme, hogy Zsófia ragyogó arczában gyönyörködhetett, mikor mindazt
végig nézte.
Egyszer aztán magához hivatta Puskint és így szólt hozzá:
– Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a boldog napot, a mi életemnek épen
úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek, mit adjak neked
menyasszonyi hozományul?
Puskin térdre esett a czár előtt s azt mondá neki:
– Atyám! Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt!
A czár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátorságot nyert tovább
beszélni.
– Fölség! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a Vezuv. Ezt
a vulkánkitörést egy papirlappal le lehet takarni, a mire ez van irva
«Charta!» Nem én szólok, egész országod beszél így. Minden becsületes
ember, minden hazafi, minden hive a trónnak így beszél, így gondolkozik.
Nem kivánjuk, hogy rögtön, rohamosan felszabadíts mindent; nem kivánjuk,
hogy idegen mintára építsd újra országodat. Vezesd be népedet a
szabadságba óvatosan, lépésenkint, fejleszd ki alkotmányodat népünk
szokásai, szükségei szerint. Töröld el a rabjobbágyságot. Távolítsd el
Arakcsejeffet, a ki közéd és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a
népnevelés ügyét a szent synodustól s bizd ismét Galiczyn kezére; hivd
zsámolyod elé az ország notabilitásait, s parancsold nekik, hogy
szóljanak szívük szerint. Törüld el az előleges censurát s engedd
napvilágra jönni a titkos gondolatokat, s a mi igazság lesz bennük,
emeld fel, a mi hazugság, tipord el. Űzd el hűtelen sáfáraidat, kik
kifosztják az országot s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai
koloniákat, a mik a népre csapásul nehezednek. Hivd össze régi
ezredeidet; add kezeikbe a zászlóikat, egyesítsd őket táborrá; állíts
bennünket az élükre s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellenek
segítségére, a kik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz
egy nemzet, s minő csodákra képes, ha az saját szabadságát védve otthon,
a más nemzetek szabadságáért harczolva ottkünn, valamennyi népek fölé
emelkedik. Adj szabadságot nekünk, s végy dicsőséget magadnak!
A czár végighallgatá a merész beszédet csendesen, s azt mondta rá:
– Kelj föl. Megbocsátok neked, hogy így beszéltél…
Néhány nap mulva Arakcsejeff szép csendben elutazott grusinói falusi
kastélyába. Beszélték titokban, hogy több hónapi szabadságidőt kapott –
saját kértére. Eltávozását még jobban illustrálta Ghedimin herczegnek
meghivatása az Arakcsejeff után üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a
czár tanácsosai között az, a kinek minden órában szabad bejelentés
nélkül a czárhoz bemenni.
Még több is történt. Magniczky, a leggyűlöletesebb tanácsos a
felvilágosodási osztálynál szintén szabadságot kapott, s a vén censorok
helyébe újak lettek kinevezve.
Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet utasítást
kapott erélyesen szót emelni a görög szabadságharcz alatt az emberiség
szabályainak megtartása mellett s azzal egyidejüleg el lett határozva
egy tábornak az összevonása Bender közelében.
Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségeül, behivattak a katonai
koloniából a régi testőrezredek s mindannyian Szent-Pétervárott lettek
összpontosítva.
Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi titkos
társulatok mind azt határozták el, hogy ha a czár a szabadelvüség útjára
tér át, akkor minden erejükkel támogatni fogják.
Csak a déli társulat fejei nem hagyták magukat megzavarni. Pestel azt
izente vissza Ghediminnek: «komédia az egész, bolonddá akarnak bennünket
tenni, nem tart három hónapig az egész hűhó; én maradok a régi
tervemnél.»
A «Medvesonka» vendégei azonban nagyon megfogyatkoztak, s Jakuskin a
kése hegyét arra használta, hogy a fogát piszkálta vele.
Puskin pedig egészen a vőlegénységnek és a versirásnak adta magát.
Megirta a gyönyörű «Bákcsiszeráji forrás» czímű románczát. Azt is
Zsófiának olvasta fel legelőször.
Az enyhített censura mellett most már a kinyomatás sem járt nehézséggel.
Mikor a czár megtudta a költemény censura alá bocsátását (az ilyesmi
«esemény» volt Szent-Pétervárott, a miről a czárnak referáltak), azt
mondá Puskinnak:
– Szeretném, ha költeményedet valakinek dedikálnád.
– Menyasszonyomnak?
– Nem annak. Hanem Ghedimin herczegnőnek.
Puskin elértette az intést. Valami módon kellett neki Zsófia anyjához
közelítenie, ez volt a legtermészetesebb.
Tovább azt mondá a czár Puskinnak:
– Mikor elviszed hozzá a költeményedet, mondd meg neki, hogy junius hó
huszonegyedikén tartod a menyegződet Nariskin Zsófiával.
Ez is így volt rendén.
Puskinnak nem kellett magyarázat hozzá. Corynthiának értesülnie kellett
arról, hogy Nariskin Zsófia férjhez megy. Magának a vőlegénynek kellett
egy helybenhagyó csókot kapnia tőle. Ez igen helyes volt. A leánykérés
és az odaadás mind a dedicatio felajánlása és elfogadása alakjában
történik meg. A választott forma elég találó. Mind a ketten másról
beszélnek és mégis egyet gondolnak. Leánykérés költői formába öntve.
Puskin minden tekintetben a legkorrektebb utat követte, a midőn
egyenesen Ghedimin herczeget kereste fel.
– Maximovics Iván. Nekem van egy új költeményem. Ezt szeretném Mária
Alexievna Corynthia herczegnőnek ajánlani. Kérlek, olvasd el, s ha
érdemesnek találod, hogy a herczegnő nevét oda kölcsönözze hozzá, légy
szószólóm mellette.
– Nagy élvezettel fogom elolvasni a versedet, szólt a herczeg, hanem
annyit olvasatlanul is mondhatok, hogy a herczegnő nagy
megtiszteltetésnek fogja venni a dedicatiódat, s büszke lesz rá, ha a
neve a műved elé lesz nyomtatva.
Puskin még aznap kapott levelet a herczegtől, melyben tudatva volt vele,
hogy a herczegnő holnap délutáni hét órakor kész őt elfogadni
Névaszigeti nyári palotájában. (Korábban a hőség miatt nem szoktak
járkálni sehova.)
Már ekkor az egész szentpétervári előkelő világ nyári kastélyaiba vonult
ki. A gazdag polgárok is mind künn laknak már Névaszigeti «dacsá»-ikban.
A czár maga is kedvencz tanyájára vitte Erzsébetet és udvarát
«Monplaisir»-be, Nariskin Zsófia is ott volt egy közel fekvő nyári
lakban. A czár igen ritkán látogathatta őt most meg; mert juniusban az
éjjelek nem sötétek Szent-Pétervár vidékén. Hiszen ott volt neki a
vőlegénye, gondot viselt az rá. Csak egy hét volt már a menyegzőig
hátra.