A míg a «Zöld könyv» titkos társulata a maga messzelátó tervén
építgetett, az alatt a «Medvesonka» egyesültjei mást gondoltak ki. Ők
oldalt hagyták a katonaságot, hátat fordítottak a főnemesek
szövetségének s terveztek a saját szakállukra.
Elnevezték magukat «napoleonistáknak».
Ugyan miért választották azt a különös nevet?
Hát – szegény emberrel nem nehéz elhitetni azt, hogy rosszul megy a
dolga. Abban az időben keletkezett az az orosz népdal:
«Lelkem az Istené;
A fejem a czáré;
Hátam az uramé;
Enyém csak a sirom.»
Különösen az utóbbi négy esztendő alatt rendkívül sok Isten csapása
nehezedett az országra, rossz termések voltak, a gabona nem adta meg a
vetőmagot. Iszonyú tűzvészek hamvasztották el a legnagyobb városokat.
Valami eddig ismeretlen dögvész beszabadult a határon s végigtizedelte
az országot. Apró patakocskák megnőttek özönvízzé s egész városokat
sepertek el nehány óra alatt. Sáskák, férgek, minőknek ember hírét nem
hallotta soha, jöttek elő tábor számra, megkínozni embert és állatot.
Nagy hadihajók sülyedtek el a tengeren minden legénységgel együtt.
Mindez pedig Isten büntetése azért, hogy a szabadságukért harczoló
görököknek nem megy segítségükre a czár.
S a csodák ellen csak csodák segíthetnek.
Van egy csodája e századnak, emberi alakban, a kinek neve «Napoleon».
Nem igaz, hogy az angolok elfogták Waterloonál! Nem igaz, hogy fogva
tartják Szent-Ilona szigetén! Itt van ő, jól elrejtőzve, de nem szabad
elárulni, hogy hol? Csak annyit szabad tovább adni, hogy Irkuczk
környékén. Onnan fog ő előjönni, mikor a nép keserű pohara színültig
megtelt, s összetöri a hatalmasokat, s felszabadít minden népet!
Ez volt általánosan elterjedve.
A «Medvesonka» szövetség közt volt egy gipszalakkészítő művész («a mi
Canovánk»), a ki maga kétszázezer Napoleon-szobrot küldött szét a
világba műhelyéből. A muzsiknak az lett a szent képe, a kit a feszület
helyébe állított. Az volt a Messiás, a ki elé családostul letérdelt
imádkozni; attól várta minden bajainak megorvoslását.
Még mai nap is igen sok orosz kunyhóban ott lehet találni azt a kis
gipszalakot a keresztbe tett csónakkalappal a fején, mellén összefont
karokkal, hosszú kabátjában, kurta derekú frakkjában. Még halála után
negyven év mulva is várták, hogy eljön.