Ronda visszasietett a csöndes utcán, mert egy gondolat villant meg az
agyában, amit rögtön szemügyre akart venni. Hirtelen eszébe ötlött, hogy
Frölich Róza a mezitlábos táncosnő, aki oly nagy feltünést kelt
mostanában. Igen, ez a táncosnő jött ide és a közmüvelődési egyesület
termében mutatja be müvészetét. Ronda egész határozottan emlékezett,
amit Wittkopp tanártársa, ennek az egyesületnek a tagja mesélt róla.
Bement a tanári szobába, a faliszekrényhez lépett, kinyitotta, beletett
egy csomó gyakorlatot és igy szólt:
– Ma fellép nálunk a hires Frölich Róza, aki mezitláb táncol görög
táncokat.
Ronda maga előtt látta Wittkoppot, amint fontoskodott, a csiptetőjén
átbandzsitott, csücsöritette a száját, hogy negédesebben mondhassa:
– Frölich Róza.
Kétségtelenül ezt mondta: Frölich Róza. Rondának még fülében csengett
minden egyes hang, ahogy Wittkopp beszélni szokott, raccsoló r-rel. Ez
előbb is eszébe juthatott volna! A mezitlábos táncosnő azóta megérkezett
és Lohmann bizonyára már nagyban csapja neki a szelet. Ronda most
mindkettőjüket meg akarta »csipni«.
Elérte a Siebenberg-utcán, félig végighaladt rajta, ekkor mennydörögve
huztak le egy redőnyt és Ronda pár lépéssel előtte megsemmisülve állott
meg. Mert a redő egy Kellner nevü zenemükereskedő üzletét zárta be, ahol
ilyen alkalmakkor jegyeket árulnak és bizonyára mindent tudnak. Ronda
ugy látta, hogy a két jómadarat ma már nem sikerül lépre csalnia.
Mégse gondolt arra, hogy most hazamegy és bekapja vacsoráját. Vadászláz
égett benne. Késlekedett pár pillanatig, kis vargabetüt csinált.
A Rosmarin-utcán egy ferdére taposott falépcső előtt egészen megrettenve
lassitotta a lépteit. A lépcső meredeken egy keskeny üzletajtóhoz
vezetett, amely fölé ez volt fölirva: