Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki különben
szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll üzleti
összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról se olyan
filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két év óta
rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok – még pedig
nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen hajlandó rá,
hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis: nevelőnőkkel, elárusitó
kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel, sőt csinos szobalányokkal is,
ha ezek bizalmasan rámosolyognak. Mindez kétségtelenül kitudódott – és
ekkor a feleség, aki mindeddig azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt
szereti, minden viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit
mondott:
– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a gyerekekkel.
A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a törvényszékhez.
Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen
válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu
gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a
következő vallomást tette a feleségének:
– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak téged
szeretlek… Jobban szeretlek, mint bárkit a világon – és ha csakugyan
beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül főbelőném magamat… Nem
tudnék élni nélküled – és mégis megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak,
aki az utamba akadt. Nincs erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi
szerelmi kalandokról lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a
hitvány gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent
érzéshez, amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de
téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat szerettem…
És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg foglak csalni,
ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a természetem, hogy nem
tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De az istenre kérlek, ne vedd
komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen most még jobban imádlak, mint
amikor az oltár elől eljöttem veled… Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg,
hogy igazán sajnálatraméltó vagyok…
Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét ezzel a
kérdéssel fejezi be:
– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a
legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni
fogom a tanácsát…
Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly kevéssé
tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt érdeklődnék
nálam, vajjon helyesen cselekszik-e, ha ezentul véres hus helyett
tejberizskását fog vacsorázni esténként? Mert az a feleség, aki a férje
apró gazságai fölött szemet huny, még sokkal nagyobb természeti
ritkaság, mint a tejkurára átpártolt ragadozó állat. Még az a feleség se
huny szemet, aki maga is megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is
érinti a hitvestársa hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a
tudat, hogy egy más asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok
akárhány csapodár feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura
legelső ballépését.
Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak balga és
lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet törvényeinek. Sokkal
célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a helyett, hogy a váláshoz
ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t. férjének:
– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy tökéletesen
igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a pillanatnyi, érzéki
fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel összetéveszteném. Az
alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint jó feleség, készséggel
szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán egyetlen föltétellel: ha te
is ugyanilyen szempontból fogod megitélni az én elkövetendő
ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust csinálni abból, ha néha-napján
én is megcsallak valakivel. Biztositlak róla, hogy erre nem is lenne
okod, mert elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az
érzéki kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te
érted dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és
boldogok leszünk.
Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód, hogy az ő
ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg fogja látni,
mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot elszavalja neki;
és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha elhiszi, hogy Kegyed
komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár igaz, hogy teméntelen férj
van, akit a felsége iránt érzett szerelme nem gátol abban, hogy piszkos
kalandok után futkosson, az bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak
ezt a módját ne találná egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak
akkor látja be a maga viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját,
alávaló logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos
jelenetre nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól,
ha a maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele,
hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni, már
meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva legyen. Aki
joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi karjaiba siet, annak
bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi hóditások után
szaladgáljon.
Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer százszor
biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.