Kedves uram, aki oly izgatottan és szorongva várja a választ, melyből
sulyos lelki fájdalmának elmulását reméli, az ön levele eszembe juttatja
nemes kollegáimat, a testi bajok doktorait, akik lelkiismeretes
diagnózisuk után többnyire rögtön megirják a receptet, melylyel a
páciensüket meggyógyitják, de néha komolyan és szánakozva szoritják meg
a szegény betegük kezét.
– A szervi bajok ellen nem sokat használ az orvosi tudomány, mondják
szomoruan. Uj szivet, fájdalom, nem adhatok önnek s igy csak azt
tanácsolhatom, őrizkedjék minden izgalomtól és felindulástól… A jó isten
hatalmával, sajnos, még a legjobb orvosdoktor se rendelkezhetik…
Mióta én, a dologtalan öreg, egyszerü gyékényemen a várószobámat
berendeztem, gyakran ugy érzem magam, mint az orvos, aki diagnózist
csinál és recepteket ir… És néha ugy képzelem, hogy a zsámolyom fölött
valami láthatatlan tábla csillog ezzel a felirással: